Mantra, Meditáció modul tartalma
Mantra, Meditáció = az elme csendje
„A világ zavaros állapotban van, nincs értelme onnan várni a Nyugalmat: magadon kell Munkálkodnod.” – írja Vallyon Imre.
Az elme csendje kapu a Lélek hangjához. A mantrákkal és a meditációval az elme csendjét igyekszünk elérni, mely bárki számára elérhető, aki végzi a gyakorlatokat.
A fejlődés kulcsa a tudat, a tudatosság.
Mai világunk kifelé forduló és birtokolni vágyó. Ezzel a viselkedéssel nem tudunk közeledni Lelkünk és Szellemünk felé.
Befelé forduló, elmélkedő időszakokat kell beépíteni az életünkbe, mely kaput nyit Szellemi Lényünk felé, aki mi magunk vagyunk.
A meditáció az elme lecsendesítése, fókuszálása, és ezen fókuszálás fenntartása.
A mantrázás Szent Szavak ismétlése, mely során a hang által kerülünk kapcsolatba a Szellemi Világgal.
Minden képzési napot úgy indítunk, hogy együtt ülünk egy kört és befelé figyelve mantrázunk. Ez feltölt, átlényegít és Fénnyel telít minket.
S a mantrákat és a meditációt rendszeresen használjuk a képzésben a megtapasztalások miatt is.
Ezen kívül évente többször szervezük Vipassana Meditációs Elvonulást. Ez egy csodálatos módszer önmagunk nemesítéséhez és karmánk oldásához. Nem könnyű az egy hét, de ami megszületik bennünk az csodálatos. Ajánljuk minden embernek, aki fejlődni szeretne és haladni Belső Lénye felé.
Ajánlott olvasmányok a témában:
- Padit Radzsmani Tigunaai, Ph.D: A mantra ereje. A beavatás misztériuma
- Aryeh Kaplan: Zsidó meditáció
- Vallyon Imre: Miért meditálunk?
- Vallyon Imre: Az elme csendje egy zavaros világban
- Alice Bailey: Az intellektustól az intuícióig
- Karin Seethaler: A szemlélődő ima gyógyító ereje és áldása
További tantárgy modulok a képzésekhez:
Ha szeretnél bővebben megismerkedni a témával, várunk képzéseinken…
KÉPZÉSEK
Szolgáltatásaink
Személyes képzéseink
Ismerd meg az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit, válassz klasszikus tanrendű, személyes képzéseink közül.
Távoktatás képzéseink
Otthonodból, saját időbeosztásod szerint is elvégezheted az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit.
Online tanfolyamok
Rövidebb, online kurzusainkon egy-egy spirituális részterületet sajátíthatsz el, kényelmesen, otthonodból.
MIÉRT
Miért érdemes a spiritualitással foglalkozni?
Ismerni kell Világunkat.
Lélek vagy, s létezésed spirituális.
Lélek vagy Te is,
aki most, emberi testben, lehetőséget kaptál a Fejlődésre, Nemesedésre és a Tudatosságod emelésére. Felelős vagy az Életedért, a Fejlődésedért!
Lelki fejlődés = Spirituális Út
A Spiritualitás Útja a Lélek fejlődésének az útja!
"A Spirituális Út egyszerűen a Természetes Evolúció felgyorsítása, több százezer évvel történő lerövidítse." * Vallyon Imre
Hiteles Önismeret
Lélekként kell önmagunkra ismernünk. Hol tartunk a Lélek fejlődésben? Mi az ezéleti Program Lelkünk fejlődése szempontjából? Miben kell mélyíteni a tudásunkat? Milyen erényeket kell összegyűjtenünk? Mi tehetek, hogy halhatatlanná váljak? S ezek a kérdések MINDENKINEK kérdések, melyeket az életünkkel válaszolunk meg.
Szellemi Törvények ismerete és megélése
A Kozmikus Törvények ismerete és betartása felgyorsítja Lelkünk fejlődését. A Vízöntő-kori ember 136 Törvényt kapott, melyet itt az idő megismerni. S aki nyitott az Új Tudás felé, annak kitárulnak a Tudás Kapui.
Céltudatos Élet
Mindannyian, születésünkkel Életprogramot is hoztunk magunkkal. Ezen Program beteljesítése Lélekfeladat. Mi az én Programom? Erre a kérdésre választ találhatunk az asztrológiából, a számmisztikából, a nevünkből, a Maja Asztrológiánkból, a Sorsfeladatainkból, a visszatérő élethelyzetekből is.
Értékes Emberi kapcsolatok
Útonjáró Társak vagyunk, akik járják az egyéni fejlődési Útjukat is, és rendszeresen kapcsolódunk, hogy egyrészt támogassuk egymást az Úton, másrészt türkök legyünk egymás számára.
Lépj velünk kapcsolatba
Telefon
+36-20/333-6475
info@omniverzum.hu
Cím
Omniverzum Szabadegyetem
Budapest XIII. kerület, Váci út 4.
2 emelet 5.
82-es kapucsengő