MIÉRT HASZNOS?
Miért hasznos a Szám és Szín konzulens távoktatásos képzés?
A képzés a jelentkezés után AZONNAL indul
Szám és Szín konzulens képzés távoktatásban
Ezen képzésünket kérése állítottuk össze. Két olyan csodálatos módszert tartalmaz a képzés, mely átfogó képet képes adni az emberről, a Sorsáról, a feladatáról, a kihívásairól és a jelen helyzetéről is.
A Számmisztika a születési dátumból olvassa ki az adott ember energetikai mintázatát. Mindannyian egy meghatározott „csomaggal” születtünk, mely támogatja ez életi Lelki Életfeladatunk beteljesítését.
A Színterápia pedig a konzultáció során elkészített színezés alapján képes feltárni, hogy aki a színezést készítette milyen jelen belső dinamikával rendelkezik, mit üzen a tudattalan számára és milyen Lelki célok vezérlik.
Ezen két módszeren keresztül az ember lépésről-lépésre közelebb kerülhet Önmagához, Lelkéhez és beteljesítendő Sorsához is.
A képzés azonnal kezdhető.
A képzést javasoljuk olyan embereknek, akik:
- már segítőként tevékenykednek, de szeretnének szélesebb ismeretekkel rendelkezni;
- érdeklődnek a Számmisztika és a Színterápia iránt;
- emberekkel foglalkoznak;
- mélyebb önismeretre vágynak;
- egyszerűen tudásukat kívánják tágítani;
- új nézőpontokra szeretnének szert tenni vagy/és akik
- Szám és Szín konzulensek kívánnak lenni.
És ne feledd, hogy „tudás csak egy módon szerezhető meg, tanulással„.
A képzés megkezdésének feltétele:
1) Jelentkezési lap kitöltése és beküldése;
2) Minimum középfokú (érettségi vagy szakmunkás bizonyítvány) végzettség igazolása.
Képzéseink sikeres elvégzése után hallgatóink a Felnőttképzési Nyilvntartási Rendszer által kiállított tanúsítványt kapnak, mellyel pszichésen egészséges embereknek segítő, önfejlesztő tanácsadást tarthatnak.
A képzést végzett hallgató egészséges emberek számára – a jelenlegi jogszabályok alapján – a 9699 szakmai szám alatt, „M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás” megnevezéssel folytathat tanácsadói tevékenységet, illetve vállalkozói igazolványt válthat ki.
Várunk, tanulj, fejlődj velünk!
Online konzultációs lehetőség Diákjaink számára:
Évente 10 alkalommal, havonta egyszer (szeptembertől júniusig) online csoportos Módszertani gyakorló lehetőséget biztosítunk a távoktatásban tanuló diákok számára.
Időpont: csütörtöki napokon 18.30-tól 20.30-ig:
- január 8. ~ Kronobiológiai Pszichogenetika; oktató: Lengyel Marianna
- február 12. ~ Számmisztika; oktató: Balogh Krisztina
- március 12. ~ időpont: 18:00 - 20:00 ~ Bach-virágterápia; oktató: Szántó Adrienn
- április 9. ~ Önismeret; oktató: Éliás Niki
- május 14. ~ Integrál szemlélet; oktató: Steinmüller Csilla Magdolna
- június 11. ~ Maja Asztrológia; oktató: Marelin-Domokos Erzsébet
Csatlakozás Zoom programon keresztül.
Videók és Podcastok a Képzésekről
Milyen témakörökből áll a képzés?
Témakörök
Modulok a képzésben:
- Pszichológia: Személyiséglélektan, Integrál szemlélet, Egzisztenciális pszichológia, Családi Rend és szerepek
* 46 lecke
Tanár: Steinmüller Csilla Magdolna * spirituális tanító, omnipszichológus - Számmisztika: Püthagoraszi számmisztika, Napszám, Sorsút és Sorsszám, Karmikus háromszögek, kihívások és fejlődés lépcsőfokok, Mágikus Yantra * 30 lecke
Tanár: Steinmüller Csilla Magdolna * spirituális tanító, omnipszichológus - Kronobiológiai Pszichogenetika * 5 lecke
Tanár: Cserta Zsófia * Spirituális Lélekgyógyász, Mentálhigiénikus - Kreatív Önismeret * 24 lecke
Tanár: Domokos Erzsébet * Maja Asztrológus, Spirituális Lélekgyógyász - Szellemi filozófia * Szellemi Törvények, a Tudatosság emelkedése, törvényszerűségei * 24 lecke
Tanár: Steinmüller Csilla Magdolna * spirituális tanító, omnipszichológus - Színterápia * 8 lecke
Tanár: Pataki Martina * Színtolmács, Spirituális Lélekgyógyász - Tanácsadás elmélet * 8 lecke
Tanár: Steinmüller Csilla Magdolna * spirituális tanító, omnipszichológus - Tanácsadás gyakorlat * 5 lecke
Tanár: Steinmüller Csilla Magdolna * spirituális tanító, omnipszichológus
RÉSZLETEK
Részletek a képzésről

Időbeosztás
A Szám és Szín konzulens képzés 11 hónapos, összesen 44 heti lecke online.

A képzés ára
- A képzés díja: havonta 35.000.- Ft, 11 hónapon keresztül.
- Záróvizsgadíj: 30.000.- Ft.

A képzés helyszíne
A képzés távoktatásban zajlik, saját otthonodból végezheted, saját ütemezésed, időbeosztásod alapján haladhatsz a küldött leckékkel. A leckék keddenként érkeznek.
A képzés azonnal elkezdhető.

Letölthető anyagok

Letölthető anyagok

A képzésben való részvétel feltétele
- Minimum középfokú végzettség igazolása
- Motivációs bemutatkozó elkészítése.
további részletek itt >>>

Extra lehetőségek Omniverzum diákoknak
– Iskolánkban KÖNYVTÁR működik, mely diákjainknak ingyenesen igénybe vehető;
– Művészetterápiás Önismereti program kedvezménnyel;
– Vipassana Meditációs elvonulás kedvezménnyel;
és minden, az iskolánk oktatói által szervezett programon való részvétel kedvezményes.
JELENTKEZÉS
Jelentkezés a képzésre

Érdeklődés
Steinmüller Csilla Magdolna
Spirituális tanító, Útonjáró Tanítvány
06-20/397-39-30
omniverzumtavoktatas@gmail.com

A képzés ára
- A képzés díja: havonta 35.000.- Ft, 11 hónapon keresztül.
- Záróvizsgadíj: 30.000.- Ft.
- A képzés teljes ára: 415.000.- Ft

Időbeosztás
A Szám és Szín konzulens képzés 11 hónapos, összesen 44 heti lecke online.
ITT jelentkezhetsz a Szám és Szín Konzulens távoktatásban programunkra:
Felnőttképzési Nyilvántartási számok:

Steinmüller Csilla Magdolna e.v.
Nyilvántartái szám: B/2020/593

Marelin-Domokos Erzsébet e.v.
B/2020/000592

Domokos Csilla Erzsébet e.v.
B/2021/1786
RÓLUNK
Rólunk mondták tanítványaink
Régóta foglalkoztat, hogy miért úgy történik minden körülöttem, ahogy történik? Miért vagyok olyan, amilyen???
Az elmúlt több, mint tíz évben számos képzésen, tanfolyamon, előadáson vettem már részt, hogy válaszokat kapjak.
Interneten láttam meg az Omniverzum ÉletÚt és LélekÚt tanácsadó személyes jelenlétű képzést. Egyből megszólított a gyakorlatorientált tartalom, a jól felépített
képzési rendszer. Részt vettem a nyílt napon, ahol Steinmüller Csilla – az iskola alapítója – bemutató előadása közben éreztem, hogy itt egy rendszerszintű
szemléletet, tudást kaphatok, és megismerhetek nagyon sok gyakorlati eszközt, melyek segítenek a tudatosabb önismeret elérésében. Minden előadón/oktatón
érezhető volt az elhivatottság, a lelkesedés, a pozitív attitűd. A nyílt nap után már csak egy kérdés volt, anyagilag „megéri-e” nekem? Arra jutottam, hogyha segítő
szakemberhez fordulnék, havonta ennél több pénzt kellene kifizetnem a szolgáltatásokért, valamint így tudást/végzettséget szerezhetek mások segítéséhez
is.
Túl vagyok az első féléven. Nem mindig értettem, pontosan miről is volt szó, de próbáltam nyitottan állni a helyzetekhez. A sok kötelező/ajánlott olvasmány, az idő,
az egymáshoz kapcsolódó tantárgyak/tananyag/feladatok megismerése segített több dolog megértésében. Ebben a félévben, a tudatosabb működés, a néha fájó
felismerés mellett, azt tanultam meg, hogy a világban REND van. Semmi sem történik véletlenül, mindennek meg van a helye, ideje, szerepe, célja. Ez a felismerés
elkezdett bennem is „RENDET” rakni.
Hálás vagyok az iránymutatásért, azt gondolom, most pont erre volt/van szükségem.
Köszönöm! * 2024. 06. hó
Sziasztok leendő Jelentkezők!"
Szeretnék megosztani Veletek egy érzést és gondolatot!
Idén kezdtem el az Omniverzum Spirituális Lélekgyógyász képzést,és lassan vége az első szemeszternek. Sokáig halogattam a döntést,hogy belevágjak-e a képzésbe..merthogy 3 év,és a manapság egyébként sem egyszerű mindennapok anomáliai,es persze az életkor..:
De kijelenthetem hogy az egyik legjobb döntést hoztam az életemben hogy megembereltem magam,és jelentkeztem,majd elkezdhettem a tanulmányokat!
Már most nagyon sok mindent gyakorlatban használhatok a tanultakból a munkám során! Fantasztikus a tanári kar,és a szivből átadott tananyag!
Az egész szervezés és rendszer profi! Az összes segitség a tanulok felé,az iskola részéről maximális!
A csoporttársaim fantasztikusak,és már most összekovácsolodott a csapat! Csak ajánlani tudom az iskola bármely képzését!
Ne halogassátok az időt a tanulásra! Köszönök szépen ezúton is minden segitségeteket Omniverzum!!
Szeretettel!
2023. május
Én évekkel ezelőtt végeztem el 3 fantasztikus évet az Omniverzum Szabadegyetemen, amit a mai napig hasznosítok.
5 éves koromban eldöntöttem, hogy fodrász leszek, akkor még nem tudtam miért, de mára minden összeállt!
Ehhez nagyon nagy segítség volt az a 3 év, amit az Iskola adott. Minden hétvégére úgy, készültem, mint egy kisiskolás, aki issza a tanárai szavait. A mai napig visszacsengenek mondatok, amik ott elhangoztak!
Nagyon sok élmény, felismerés, megerősítés, megértés jött minden alkalommal. A mai napig tanulom az életet, 3 gyerekem is felnő lassan, élvezem, amit látok náluk is , hogy szuper, amit teszek napi szinten.
Látom a világot magam körül és boldog vagyok saját bőrömben, és ezt az Iskolának is köszönhetem.
Hála, azért a 3 nagyon szuper évért és a tanárokért, akik megosztották azt a tudást, amit ők magukévá tettek.
Még mindig azon vagyok, hogy minél többen tudjanak meg magukról sok-sok mindent, és ismerjek meg magukat ezeken a tanításokon keresztül.
Hálásan köszönöm azt aki lettem az Iskola által.
Szeretettel gondolok mindenkire:
Gigi
2025. június
Lépj velünk kapcsolatba
Telefon
+36-20/913-0890
Péter Andrea Mária
Cím
Omniverzum Szabadegyetem
Budapest XIII. kerület, Váci út 4.
2 emelet 5.
37-es kapucsengő


