MIÉRT?
Miért hasznos az Új Évezred Pszichológiája tanfolyamunk?
Kezd el most!
Új Évezred Pszichológiája online tanfolyam
Eljött az idő, hogy túllépjünk személyiségünkön és elinduljunk Szellemi Lényünk felé.
A hagyományos pszichológiát nyugodtan hívhatnánk perszonológiának, hiszen az az egyéleti személyiségben, annak történetében, megélt tapasztalataiban gondolkodik.
A Vízöntő-kor Új Ember azonban multidimenzionális lény, akinek nem csak személyisége, hanem szellemi, lelki esszenciája is van.
Ahhoz, hogy megtaláljuk és megéljük önmagunk teljességét az új minőség felé kell lépkednünk. És ehhez a pszichológia nézőpontjának is változni kell. Az első kapaszkodók már megvannak, melyeket azoknak kívánok megmutatni akik nyitottak rá.
A tanfolyam végére szélesebb látásmódot, átfogó pszichológiai tudást, és az Új Kor emberi jellemzőit és feladatait is megpillantod.
A pszichológia mindig volt és mindig létezett. Az idők folyamán hívták vallásnak, filozófiának, és kb. száznegyven éve hívják pszichológiának.
Azonban az, ahogy ezt ma általánosságban értelmezzük, az TÉVEDÉS! A „psziché” szó fordítása Lélek és Pillangó. A mai pszichológia azonban nagyon messze áll a Lélektől és a Pillangótól is.
A Lélek én/mi vagyunk. Halhatatlan Esszenciánk, és NEM az egyéleti személyiség! Mi mindannyian Lelkek vagyunk, akik járják a fejlődés ösvényét. És hogy haladjunk ezen az ösvényen egyre többet kell tudnunk, nemesednünk és szolgálnunk.
Bepillantás a tanfolyam anyagába…
Egy kis ízelítő a tanfolyamból
mi a Lélek?
Az attól függ, kit kérdezünk. Nekem a Lélek a Szellemiségem spirituális része. Nem az agyi folyamataim, nem a gondolataim, nem az érzéseim, nem a viselkedésem és nem is a tudattalanom, mint azt a mai pszichológia gondolja.
A Lélek nem anyagi valóság. És ahogy minden, a Lélek megértése is változáson, fejlődésen megy keresztül. Lassan eljön az idő, hogy ha engedem, áthathatja személyiségemet, része lehet teljes mértékben életemnek, döntéseimnek, gondolatimnak és érzéseimnek, de megmérni és racionális bizonyítékokkal alátámasztani jelenleg nem lehet.
Eddigi földi léteink során (és ha számodra a reinkarnáció fogalma messze van, akkor ezt a gondolatot most még hagyd figyelmen kívül) a Lélek a szellemi, az angyali dimenziókban „lakozó” esszenciám volt, melyhez, ha közelebb tudtunk kerülni életünk során, akkor teljesebb, boldogabb és beteljesítőbb életet tudtunk élni. (Azonban ez nem volt könnyű, hiszen a padlás, a fátyol elválasztott ettől a tapasztalástól. Hogy miért? Ezt az Új Energia modulban részletesen átbeszéljük.) De ez most változóban van! Nagyon sok változás történt a Mindenségben is, és a Lelkem (és a Szellemi esszenciám is) szeretne fizikai életem részese és tapasztalója lenni. És ennek itt az ideje.
És mi a Pillangó?
A Pillangó a Szellemem. Az a részem, mely ismeri a Mindenség Törvényét és Fejlődését. Tisztában van azzal, hogy Ő az Egység része, és ha bejárta saját tapasztalati útját Hazatér az Egységbe. (Ez azonban már egy Új Egység. Erről később részletesen.)
Ilyen megközelítéssel a mai pszichológiát inkább personológiának kellene hívni, hiszen irányzatai, vizsgálati módszerei és gyógyító útjai a személyiséghez szólnak.
A személyiség az egy életi létben gondolkodó, magát kiszolgáltatottnak érző és „hatalmát”, életét a „képzett” orvosoknak, pszichológusoknak és a gyógyszereknek átadó ember.
Tehát a personológiára a „szűk látókörű” ember felfogása a jellemző. Ez a szemlélet bezár minket tudati kockájába, és fizikai, érzelmi és gondolati lénynek tart minket.
Azonban most a Mindenség változásával ennek a kockának is változni kell.
A Világmindenségben Rend van. Ennek a Rendnek az alaptulajdonsága, hogy folyamatosan mozog és tágul. A Mindenség egy meghatározott Rend és Trend szerint fejlődik, melyet mi emberek rövid, egy életi létünkben nem látunk át. A mi életünk egy röpke nanoszekundum a Mindenség idejében, és ez alatt 70-80 év alatt számunkra egyáltalán nem átlátható a Teljesség működése.
Azonban ha nyitottak vagyunk, elődeink tapasztalataiból és saját belső Fényünk segítségével megérthetjük a Mindenség Rendjét és Trendjét, és ráláthatunk az előttünk álló következő lépcsőfokra…
RÉSZLETEK
Részletek a tanfolyamról
Időbeosztás
Mivel online tanfolyamról van szó, Te osztod be a haladásod ütemét. Havonta 4 leckét küldünk, tehát hetente 1-1 lecke feldolgozását érdemes elvégezni.
A tanfolyam teljes időtartama 6 hónap.
Összesen tehát 24 leckét küldünk.
A tanfolyam ára
A tanfolyam során hetente küldünk leckéket. Egy havi tandíjért 4 leckét küldünk.
Ára: 16.000.-Ft/hó
Egyösszegű fizetés esetén: 84.000.- Ft
JELENTKEZÉS
Jelentkezés a tanfolyamra
Érdeklődés
Steinmüller Csilla Magdolna
Omniverzum Szabadegyetem oktatási vezető
+36-20/397-3930
omniverzumtavoktatas@gmail.com
A tanfolyam ára
A tanfolyam során hetente küldünk leckéket. Egy havi tandíjért 4 leckét küldünk.
Ára: 16.000.-Ft/hó
Egyösszegű fizetés esetén: 84.000.- Ft
Időbeosztás
Mivel online tanfolyamról van szó, Te osztod be a haladásod ütemét. Havonta 4 leckét küldünk, tehát hetente 1-1 lecke feldolgozását érdemes elvégezni.
A tanfolyam teljes időtartama 6 hónap.
Összesen tehát 24 leckét küldünk.
ITT jelentkezhetsz az Új Évezred Pszichológiája online tanfolyamunkra
RÓLUNK
Rólunk mondták tanítványaink
Régóta foglalkoztat, hogy miért úgy történik minden körülöttem, ahogy történik? Miért vagyok olyan, amilyen???
Az elmúlt több, mint tíz évben számos képzésen, tanfolyamon, előadáson vettem már részt, hogy válaszokat kapjak.
Interneten láttam meg az Omniverzum ÉletÚt és LélekÚt tanácsadó személyes jelenlétű képzést. Egyből megszólított a gyakorlatorientált tartalom, a jól felépített
képzési rendszer. Részt vettem a nyílt napon, ahol Steinmüller Csilla – az iskola alapítója – bemutató előadása közben éreztem, hogy itt egy rendszerszintű
szemléletet, tudást kaphatok, és megismerhetek nagyon sok gyakorlati eszközt, melyek segítenek a tudatosabb önismeret elérésében. Minden előadón/oktatón
érezhető volt az elhivatottság, a lelkesedés, a pozitív attitűd. A nyílt nap után már csak egy kérdés volt, anyagilag „megéri-e” nekem? Arra jutottam, hogyha segítő
szakemberhez fordulnék, havonta ennél több pénzt kellene kifizetnem a szolgáltatásokért, valamint így tudást/végzettséget szerezhetek mások segítéséhez
is.
Túl vagyok az első féléven. Nem mindig értettem, pontosan miről is volt szó, de próbáltam nyitottan állni a helyzetekhez. A sok kötelező/ajánlott olvasmány, az idő,
az egymáshoz kapcsolódó tantárgyak/tananyag/feladatok megismerése segített több dolog megértésében. Ebben a félévben, a tudatosabb működés, a néha fájó
felismerés mellett, azt tanultam meg, hogy a világban REND van. Semmi sem történik véletlenül, mindennek meg van a helye, ideje, szerepe, célja. Ez a felismerés
elkezdett bennem is „RENDET” rakni.
Hálás vagyok az iránymutatásért, azt gondolom, most pont erre volt/van szükségem.
Köszönöm! * 2024. 06. hó
"Sziasztok leendő Jelentkezők!"
Szeretnék megosztani Veletek egy érzést és gondolatot!
Idén kezdtem el az Omniverzum Spirituális Lélekgyógyász képzést,és lassan vége az első szemeszternek. Sokáig halogattam a döntést,hogy belevágjak-e a képzésbe..merthogy 3 év,és a manapság egyébként sem egyszerű mindennapok anomáliai,es persze az életkor..:
De kijelenthetem hogy az egyik legjobb döntést hoztam az életemben hogy megembereltem magam,és jelentkeztem,majd elkezdhettem a tanulmányokat!
Már most nagyon sok mindent gyakorlatban használhatok a tanultakból a munkám során! Fantasztikus a tanári kar,és a szivből átadott tananyag!
Az egész szervezés és rendszer profi! Az összes segitség a tanulok felé,az iskola részéről maximális!
A csoporttársaim fantasztikusak,és már most összekovácsolodott a csapat! Csak ajánlani tudom az iskola bármely képzését!
Ne halogassátok az időt a tanulásra! Köszönök szépen ezúton is minden segitségeteket Omniverzum!!
Szeretettel!"
2023. május
"Az első félévemen vagyok túl az Omniverzum Szabadegyetemen, és nem lehetek elég Hálás az Égieknek, hogy ide vezettek engem. 1 éves képzésre jelentkeztem, de már az első hétvége után tudtam, hogy 3 évre itt ragadok, és remélem, ennek a 3 évnek sosem lesz vége!!!
Amióta itt tanulhatok, az életem nem csak múlik, hanem telik!!!!
Rengeteget tanultam magamról, és változtam már 5 hónap alatt, máshogy szemlélem a világot és a körülöttem élő embereket. Szeretem az iskola sokszínűségét, a végtelenül lelkes és segítőkész tanárainkat, az online órákat, a könyvtárat, ahol választani sem tudok a rengeteg könyv közül!
És nem utolsó sorban csodás, önzetlen, támaszt adó Barátokra leltem a csoportunkban!!!!
Alig várom a szeptembert, hogy folytassuk.
Szívből ajánlom mindenkinek, hogy kezdje el az Omniverzum csodás útját járni!!!!"
2023. június
Lépj velünk kapcsolatba
Telefon
+36-20/333-6475
Marelin-Domokos Erzsébet
Cím
Omniverzum Szabadegyetem
Budapest XIII. kerület, Váci út 4.
2 emelet 5.
82-es kapucsengő