Már a cím is sokat sejtető: Az üresfejű

Szeklitova Larisza könyvében[1] az agy fejlődéséről szóló résznél arról beszéltünk, hogy jelenleg 3-6%-ban használjuk ki az agyunk kapacitását. Ha valaki üresfejű, akkor el tudjuk képzelni, hogy hány százalékos az agyi kapacitása, de ennek oka van.

Csungu, a főhős, egy legény, akár a többi. Akárcsak a többi embernek, volt két füle, két szeme, egy orra, két lába, két keze, egy feje. Viszont azt beszélték róla, hogy a feje egészen üres.

Nekem ez a leírás teljesen azt tükrözi, amiről a múlt alkalmon szó volt:

117. oldal legteteje[1]:
„Ha azon földi típusú lelkekről beszélünk, akik nem haladtak keresztül a növény- és állatvilágban való fejlődési szakaszokon, akkor ezek a lelkek az emberek dekódolt lelkei energiáira épülnek, amelyek továbbra is tartalmazzák az emberi formában való létezésre jellemző bizonyos fogalmak elemeit.”

Csungu egy ilyen lélek. Ember formát öltött. Semmilyen fogyatékkal nem rendelkezett, minden végtagja, minden érzékszerve megvolt, akár a többi embernek, még arra is enged következtetni, hogy talán nincs karmája.

Keveset dolgozott, sokat evett – ösztönös viselkedés, megint a fenti Larisza idézet emberi formában való létezésnek az egyik alapvető eleme, hogy egyen az ember, mert éhen hal. Tehát ezekkel az emberi formai jellemzőkkel rendelkezik, de semmi mással. Bizonyos fogalmi elemek felsejlenek, mint a leradírozott alaprajz, mint az üres ház, amiről beszéltünk és amiben még semmi, mert meg kell tölteni az emberi létezéssel, hiszen addig üres, üresfejű lesz.

Nem igen gondolkozott, mindenkinek mindent elhitt – nulla százalék agyi fejlettséggel nehéz gondolkodni és természetesen ilyenkor, amit mások mondanak, bármi elhihető.

Csungu mindennapjai így teltek: evett, aludt, a parton üldögélt, fejét vakargatta, sehova se járt.

Igazán tartalmas élet, olyan mintha csak a létezésre lett volna kalibrálva. Enni, aludni minden ember létszüksége, mert ha egyiket sem tesszük, meghalunk. Üldögélni, sehova se járni, fejet vakarni pedig az aktivitás teljes hiányára utal. Neki nincsenek céljai, álmai, vágyai, olyan, mint aki nem tudja, hogy mit is kellene tennie, mint ember, mint aki most létezik először és azt sem tudja, hogy ő van, és még a környezetet sem érzékeli, amihez viszonyítani tudná magát. Csak egyszerűen van.

Kiderül a mesében, hogy van dolgos apja és anyja – az, hogy nem árva, az is arra utal, hogy nincs karma. A nincs karma pedig arra, hogy dekódolt lélek energiájára épül, tehát nincsenek előző életi felgyűjtései. Nulláról indul.

Megjelenik a mesében az apa, aki szeretné megtanítani a fiát a vadászmesterségre és el akarja vinni magával a tajgába.

Csungu erre felöltözik díszes vadászruhába, tetőtől talpig. Díszes, hímzett, szőrrel kivarrt, mókusfarokkal ékesített mindenféle ruhadarabot felvett magára, még fegyvereit is magára aggatta. Olyan mintha első szerepszemélyiségét formálná meg, Csungu, a vadász. Ez már egyfajta felelősséggel kellene, hogy járjon, azonban nem ez történik. Gyönyörű legény lett belőle és legjobban önmagának tetszett. Kacagott boldogságában, mintha egy 3 éves gyerek szintjén lenne, aki meglátva önmagát a tükörben és örül magának.

Az apa ráparancsol, hogy elég ebből, induljanak már végre, de Csungunak esze ágában sem volt elrontani a kedvét.

A mesében a szülők sincsenek a helyzet magaslatán, „a kezdeti lelkek számára alacsony fejlettségi szintű szülőket választanak” – írják Lariszáék az átadott Aranykor Tudásában.
A szülők dolgos emberek ugyan, de nekik kellene megtanítaniuk a fiúnak mindent. Csungu apja vadászni, halászni jár, tehát élelmet szerez a családnak, az anyja főz, bőrt puhít, tehát ő is dolgos. Aztán eljár felettük az idő és már nem bírják egyedül a munkát. De ahelyett, hogy a fiút munkára fognák, megtanítanák dolgozni, mit csinálnak? Meg akarják házasítani, hogy majd a menyük dolgozzon.

De ki menne hozzá egy ilyen üresfejű emberhez, mint Csungu?

Itt már megjelenik a szülőkben a negatív irány, az átverés és a csalás módszerét választják, vagyont kínálnak, amivel a fiú üres fejét szeretnék kompenzálni. Mindent összevásárolnak – mondjuk az nem derül ki a meséből, hogy miből futja nekik erre -, de összegyűjtik a szükséges vagyont. Csakhogy a parton üldögélő üresfejét kongató fiút a környéken mindenki ismeri, senki nem akar hozzá menni. A szomszéd faluban azonban él egy öreganyó a leányával, akik igen szegények. A könnyű élet reményében Anga, a lány hozzámegy Csunguhoz. Voltaképpen megvásárolják.

Az is érdekes, hogy dolgozni nem tud Csungu, de házasodni igen, olyan ez is, mintha az ösztön énhez tartozna (evés, ivás, szaporodás). Na, de Csungu nem sokáig titkolja különleges képességét az asszony előtt, még henceg is azzal, hogy üres a feje és nem is érti, hogy miért sír emiatt a felesége.

De az asszony sem akar vele élni, megbékélni, a könnyű élet reményében hozzámegy, aztán valami nehézség támad, már nem kell. A nehéz út, ami a fejlődési lehetőség, nem kell.

Megint megjelenik a mesében a negatív irányú fejlődés, átverés, csalás. A feleség, mikor elszunnyadt ura figyelmesen szemügyre veszi Csungut, akinek az arca nem különbözött a többi embertől. De mérges lesz az asszony, hogy az arcon miért nem mutatkoznak jelei az üres fejnek. És azt kívánja, csúnya arca legyen Csungunak, hogy a külsejével ne tévesszen meg másokat.

Fekete és vörös festéket kever koromból és anyagból, valamint a könnyeiből és telerajzolja Csungu arcát miközben Csungu alszik.

Aztán felébred (illetve itt a lehetőség, hogy FELÉBREDjen igazán), ahogy Ouspensky írja “Az ember lehetséges fejlődésének pszichológiája” című könyvében a tudatosság első, legalacsonyabb állapota az alvás. A második szint, amikor az ember felébred, amely állapotban tudatos lénynek képzeljük magunkat, de igazából ébren alvásnak is nevezhetnénk ezt.

Tehát fizikailag felébred, megszomjazik, odamegy a vízmerítőhöz és belepillant a vízbe, hogy lássa magát (mert nagyon szereti nézni önmagát), de ahogy meglátja a tükörképét, nem ismeri fel magát.