Ismét egy beadandó dolgozatot osztok meg, melyet egy végzett Spirituális Lélekgyógyász diák írt. Bogi 1,5 évet távoktatásban járt a képzésre, 1,5 évet pedig bejárós formában.
Vidékről utazott fel Budapestre, hogy tanuljon. Nagyon nagy fejlődésen és változáson ment keresztül. Nagy öröm látni azt, Aki Lett!
Dolgozatát engedélyével osztom meg. A célom az, hogy többen bátorságot merítsenek a tanuláshoz, a fejlődéshez és kitartást is találjanak hozzá önmagukban. Mert a változás, a fejlődés CSAK hosszas munka és erőbefektetés által lehetséges. Egy hétvégés megvilágosodás NINCS!
A lélek/ az ember hosszú folyamaton megy keresztül, míg az egyik fejlődési szintről a következőre fel tud lépni. És a mi törekvésünk és kitartó akaratunk nélkül NINCS fejlődés. A mi fejlődésünkhöz mi kellünk!
A beadandó dolgozat a következő:
Egzisztenciális pszichológia dolgozatom témájául az élet értelmét választottam. Fiatal korom óta foglalkoztatnak az olyan kérdések, hogy miért vagyunk itt a Földön és hová megyünk ezután. Mindig is éreztem, hogy nem itt van az igazi otthonom, és egy kicsit el is vágyódtam. Gyerekként sokszor előfordult velem, hogy órákig néztem az eget, a felhők játékát. Amikor a szüleimnek kérdéseket tettem fel az élet értelmével kapcsolatban, azt a választ kaptam, hogy az a bajom, hogy túl sok időm van gondolkozni, és miért nem tudok olyan normális lenni, mint a többiek. Éreztem, hogy sokkal több minden van annál, mint amit mi látunk, és érdekeltek a rejtett dolgok. A kérdéseimre a válaszokat a könyvekből kezdtem el megkeresni. Anyukámnak értéket jelentett az olvasás, ezért sok önsegítő könyvünk volt otthon. Általános iskolás koromban sokat segítettek a hittel, jógával és szeretettel kapcsolatos művek.
Gyerekként az élet értelmének a szeretet áramoltatását tartottam. Még fel is festettem a szobám falára egy olvasmányom után, hogy „a szeretetnek csak akkor van értelme, ha a jelenben éljük meg.” Középiskolás koromban Anyukám megajándékozott egy Osho meditációs könyvvel, ami a szabadság felé vezető utat mutatta be.
Később rátaláltam Louise L. Hay-től az „Éld az életed” című műre. Innentől kezdve tanítóm és példaképem lett. Akkor még lelkesen próbálgattam a leírtakat alkalmazni, de sok mindent nem sikerült megvalósítanom, és még csak itt a képzés során jöttem rá a miértekre. A szó szerinti értelmezés is okozott némi gondot, pszichológiai háttér nélkül. Viszont örömömet leltem bennük és erőt adtak. Gyerekként természetes volt számomra, hogy imádkozzak, és hálát adjak.
Mára már ez nem megy olyan könnyen, mivel sérült a hitem. Ennek a helyreállításában sokat segít a „Nincs Akadály” című film.
Ahogy növekedtem egyre kevésbé értettem, hogy mi dolgom van nekem itt a Földön,
ha nem is örülnek a jelenlétemnek, és folyton azt éreztetik, hogy valami nagyon nagy baj van velem.
Egyre inkább úgy éreztem magam, mintha ledobtak volna ebbe a rideg környezetbe, aztán megfeledkeztek rólam. Most már tudom, hogy legfeljebb én vághatom le magam a Forrásról, soha nem hagytak el. Türelmesen megvárták a szabad akarat jogán, hogy végig játszam a tapasztalási köreimet. Mindig is vigyáztak rám, még akkor is, amikor én nem tudtam. Megértettem, bár még nem mindig érzem, hogy nagyon különleges, kiváltságos dolog itt lenni, együtt gyógyulni és emelkedni a Földanyával. Most már, hogy kezdem megsejteni, hogy milyen vállalásaim vannak, és kezdek rájönni, hogy ki is vagyok valójában nagy megkönnyebbülést érzek. Persze nehéz elhinni és tudom, hogy az igazi megpróbáltatások még csak ezután jönnek. Számomra az is az életem értelme, hogy úgy akarok hazamenni, hogy az eltervezett dolgaim nagy részét teljesítem.
Mostanában kezdtem összetalálkozni azokkal az emberekkel, akikkel hasonló feladatokkal érkeztünk. Ők már régóta aktívan tevékenykednek. Igyekszek én is felnőni hozzájuk, hogyha eljön az ideje, csatlakozni tudjak a kezdeményezéseikhez. Hosszú évekig nem tudtam feldolgozni Anyukámnak, azután pedig a Nagymamámnak az elmenetelét, illetve a körülményeket, ahogyan történtek. Utána pedig beleragadtam egy romboló jellegű családi kapcsolatba, ezért én még csak most ébredezek. Meggyengült a hitem és a bizalmam is önmagamban, illetve a világban.
Megkérdőjeleztem, hogy valóban rend és igazságosság alapján történnek a dolgok. Egyre inkább bezárkóztam, önsajnálatba süppedtem és elvesztettem a kapcsolatomat a belső iránytűmmel. Elnyomtam és lebutítottam önmagamat azért, hogy befogadjanak, de ezzel csak még mélyebbre süllyedtem. Most már komolyan meg kell dolgoznom érte, hogy visszaszerezzem azon részeimet, amelyeket egykor megtagadtam és elutasítottam magamban. Ezeknek a problémáimnak a gyökere jóval túlmutat ezen az életemen, a mostani csak a felszíne.
Szinte az egész iskolai tananyag abban segít, hogy rátaláljunk az életünk valódi értelmeire, arra, hogy kik vagyunk,
illetve a lélekfeladatainkra. Miközben céljaink megvalósításán munkálkodunk, fejlődünk, meghaladjunk önmagunkat, tapasztalatokat gyűjtünk, amelyekből felismerések születhetnek. Amikor majd elmegyünk, ezeket visszük tovább. Rengeteg megközelítési mód van, ami ugyanoda vezet, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt. Együtt használva pedig kiegészítik és megerősítik egymást.
Az életcéljaink feltárásában, önismereti munkánkban többek között sokat segíthetnek a Maja Asztrológia, az Asztrológia, a Számmisztika, a Tarot és a Kronobiológiai Pszichogenetika módszereivel történő elemzések is. Terápiás viszonylatban kérdésekkel lehet segíteni a kereső embert, hogy megtalálja a saját válaszait, amelyek már eleve ott vannak benne. Sokat segíthet, ha visszagondolunk arra, hogy mivel szerettünk foglalkozni gyermekkorunkban. Mik azok a tevékenységek, amelyek lelkesedéssel, jó érzéssel és életerővel töltenek fel? Milyen álmaink voltak, amelyekről már esetleg lemondtunk.
Lehet, hogy nem pontosan úgy, de valamilyen formába bele lehet tenni ezen értékeket a mindennapokba. Ha az öröm, az elégedettség érzése nem tud beáramlani az életünkbe, meg kell nézni az akadályozó tényezőket. Van-e szenvedésvágy, bűntudat vagy valamilyen önszabotázs program. Ezeket fel kell oldani, elengedni és eljutni a megbocsátásig.
A gyerekeket már kis koruktól kezdve abban szükséges támogatni, hogy önazonosak maradhassanak. Segíteni nekik megtalálni és kibontakoztatni a tehetségüket. Nem pedig rájuk erőltetni mindenféle kötelezőnek vélt, értelmetlen dolgot.
Ahogy Kristine Barnett írja „A szikra” című könyvében „Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna.” Sohasem késő megkeresni ezt a tüzet vagy újra meggyújtani, ha az élet nehézségei végett már csak pislákol. Erről ír N’ALIKA a „Csendvirágok” című művében.
Cím nélkül
Nincs, ki szítsa a tüzet Benned,
egyetlen vagy, ki megteheted.
A Nap felkel, de csodát benne,
elméd nem lát, csak tiszta szíved.
Akarsz-e élni, úgy igazán,
kibontva lényed a sűrűből?
Teszel-e, ha nincs jóváhagyás,
csak ami születik, Lélekből?
Igenjeidből terem a mag,
lépéseiddel hajt ki utad.
Alkot, de nem köt az, aki vagy-
ismerd meg magad, szabad tudat!
Őszentsége a Dalai Láma szerint „életünk célja a boldogság keresése.
Ez világos. Akár van vallásos hitünk, akár nincs, akár ebben vagy abban a vallásban hiszünk, mindannyian valami jobbra törekszünk az életben. Ezért azt hiszem, hogy az életünk célja a boldogság felé való haladás”. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, fontos, hogy számunkra valamilyen szempont alapján értelmes dolgokat végezzünk. Az is fontos, hogy hogyan végezzük az adott tevékenységet, milyen érzéseink, gondolataink vannak közben. Az öröm érzése tudatossággal, gyakorlással és egy kis oda figyeléssel növelhető.
Az életet az érzékeinken keresztül tapasztaljuk meg, amikor viszont a szorongással, aggódással, rohanással vagyunk elfoglalva sokszor rutinból végezzük a dolgokat. Ha sikerül kilépnünk az automatikus üzemmódból és tudatosan átélni a jelen pillanatot, az nagyon sokat adhat. A leghétköznapibb tevékenységeket is sokkal színesebbé tehetjük. Így például sétálás közben kapcsolódhatunk a természettel, mosogatás közben a víz elemmel. Az ételeknek is teljesen más íze van, ha szeretettel készítjük, mintha csak összedobnánk. Ezáltal a kapcsolataink is mélyülhetnek, valódibbá válhatnak. Így felértékelődnek az események, és nem csak elmúlnak a napok, hanem meg is telnek, tartalmasabbá válnak.
A továbbiakban pedig szeretném felvázolni, hogy milyen változások történtek bennem a képzés során.
Amikor a távoktatásos részt elkezdtem még olyan túlélő üzemmódban működtem.
Tehetetlennek éreztem magam, sodródtam és alig volt energiám. Már régóta szerettem volna változtatni az életemen, csak nem volt hozzá bátorságom és erőm.
Először elolvastam Dr. Edward Bach „Szabadítsd fel tenmagad” című könyvét, ami nagyon nagy hatással volt rám. Rájöttem, hogy nem hagyhatom tovább, hogy beleavatkozzanak az életembe, és kezembe vettem az irányítást. Kiléptem az áldozat szerepkörömből. Eldöntöttem, hogy a lelkem hangját akarom követni, és elsősorban a fenti törvényeknek szeretnék megfelelni, nem pedig a lenti elvárásoknak. Megszületett bennem belül egy döntés, és aztán beletelt még pár évbe, hogy sikerüljön felszabadítani magam. Elengedtem a bántalmazó kapcsolataimat családon belül és kívül is. Leszedegettem magamról mindazon dolgok nagy részét, amelyeket rám raktak, de nem az enyémek. Többek között az elavult hitrendszereket, generációs mintákat és szokásokat. Átírtam a „sorskönyvemet”. Számba vettem a belső és külső erőforrásaimat. A leszakadt részeimet pedig elkezdtem összeszedegetni és visszaintegrálni. Közben nagyon sok segítséget kaptam a folyamathoz.
A Pszichológia modul által, ráláttam az energia hiányom okaira, a problémáimra és a megoldásukra is. Lépésről-lépésre le volt írva, amin keresztül mentem, így nem volt olyan félelmetes. Még mai napig is, amikor beleolvasgatok, mindig észreveszek benne valami újat, ami éppen aktuális. A Szellemi filozófia modult nagyon szerettem olvasni, eleinte ezt találtam a legérdekesebbnek, meg az „Anasztázia” könyveket. Az inspirációjára vettünk is egy pici faluban egy házat, ahol majd megtudjuk valósítani azt a természet közelibb életet, amire mindig is vágytunk. Nagyon sokat gyógyultam az erdőben, és ott megtapasztalhatom, hogy milyen, amikor egy közösségben kölcsönösen támogatjuk egymást. Bár már látom, hogy ez még nem pont olyan, mint amilyennek én elképzeltem. Sokáig nem volt türelmem, akaraterőm a többi modulhoz, és eleinte nem is találtam meg bennük önmagamat. Annyira távol kerültem a valódi lényemtől. El kellett jutnom a megengedés, a befogadás állapotába, mivel volt egy pont ebben az életemben, amikor eldöntöttem, hogy csak „földi dolgokkal” fogok foglalkozni. Akkor is tettem egy nagy kitérőt az utamba, de most már sikerült visszatérnem.
Dolgoztam a fogadalmaimmal is, feloldottam azokat. Már sok mindent másképpen látok, és igyekszem tágítani a tudatomat. Azonban még harcolok önmagammal, mármint a régi énem az újjal. Ez azonban sokkal jobb, mint amikor régebben beletörődtem a dolgokba és lemondtam róluk. Végül is minden modul, óra lebontott vagy rakott hozzám valamit, és így kipróbáltam olyan dolgokat is, amiket magamtól eszembe se jutott volna. A filmek és könyvek is, amelyeket választottam tele vannak lélekébresztő kódokkal. A módszerek közül a mostani kedvencem a Maja Asztrológia. Mivel megtalálom benne a válaszokat arra vonatkozóan, hogy az utam során honnan-hová szükséges eljutnom, és eszközöket is ad a megvalósításhoz. Napi szinten hozzájárul a tudatosságom fejlesztéséhez.
Kuthumi Mester bemutatásával, rátaláltam Gárdi Marianna tanításaira, amiért szintén nagyon hálás vagyok. A képzés alatt sokat gyógyult a hitem és a bizalmam is, valamint újra tudok szívből jövően imádkozni. A mozgásterápia része lett az életemnek, és támogat az átalakulásomban, illetve a testem belső egyensúlyának megteremtésében. Újraélesztettem önmagam, a sok-sok segítséggel, ami körbevesz.
Összességében a képzés során ráléptem a lelkem útjára és sokat gyógyultam.
Elindultam a fény felé, miután már megmártóztam a sötétségben, és el is időztem benne. Megtapasztaltam az érem mind két oldalát. A lélekébredésem folyamatában vagyok és végre tudom, hogy hogyan találok haza. Ahogy dolgozok önmagamon, szabadulnak fel az energiáim, így sokkal változatosabb, valódibb, örömtelibb, kreatívabb és bátrabb életet tudok élni. Az egykor jéggé fagyott víz megolvadt bennem, és most már kezd áramolni. A tűz által, ami feléledt bennem még párolog is. Így megismertem a víznek mind a három halmazállapotát. Felgyorsult az életem, és ami odabent a szívemben megteremtődik, az kezd kint is megmutatkozni.
Egyelőre még inkább csak önmagam számára láthatóan. Bár van, hogy úgy érzem, hogy egyhelyben toporgok, de olyankor visszagondolok, hogy mi volt egy vagy két éve, és máris látom a hatalmas változást. Kalandként kezdem megélni az életemet, és felfedeztem, hogy számomra mi az igazi értelme.
Hálatelt szívvel köszönöm azt a sok-sok MINDENT!
Boglárka
2023. 09. 07.
Csoport: Spirituális Lélekgyógyász Távoktatás
Tárgy: Egzisztenciális pszichológia
Ha megérintett ez a kis történet olvass tovább. Itt kérheted 3 részes ingyenes “Spiri-mini-tréningünket” amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.
ITT Kérheted INGYENES mini tréningünket >>>
KÉPZÉSEK
Szolgáltatásaink
Személyes képzéseink
Ismerd meg az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit, válassz személyes képzéseink közül.
Távoktatás képzéseink
Otthonodból, saját időbeosztásod szerint is elvégezheted az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit.
Online tanfolyamok
Rövidebb, online kurzusainkon egy-egy spirituális részterületet sajátíthatsz el, akár otthonodból.