Ez az írás az Önismereti tanácsadó képzés Egzisztenciális pszichológia tantárgy beadandó feladatára készült.
Amikor olvastam azt éreztem, hogy ezt másoknak is olvasni kell! Ildikótól engedélyt kértem, hogy megoszthassam az oldalon, és Ő ezt megengedte.
Képzés: Távoktatásos Önismereti tanácsadó
Ez a képzés 76 leckés, 1,5 éves képzés, Ildikó jelenleg a 22. leckénél tart.
A beadandó dolgozat a következő:
Dolgozatomat Weöres Sándor “Szembe fordított tükrök” verséből vett sorokkal kezdem:
“Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
Tanulmányaim kezdetén elhangzott a kérdés: ki vagyok én?
Leírtam:
Nő. Feleség. Anya. Munkatárs.
Most sok-sok leckével később kezd bennem körvonalazódni. Habár a válasz messze nem az, ahol tartani szeretnék, és továbbra is sok bennem a kérdés, nincs bennem türelmetlenség, utamon lassan, viszont kitartóan haladok.
Életem korai szakaszában, kamaszkorban vetődött fel bennem legelőször: ki vagyok én?
Nagycsaládban, tizenkettedik gyermekként születtem, létezésem, mint később kiderült, szüleim által nem tudatos döntés volt. Korai gyermekkorom szegénységben, emellett azonban általam boldognak vélt években telt el. Első meghatározóbb élményem tizenkét évesen következett be, mikor is apám, nővérem, bátyám elhunyt. Mindez három hónap leforgása alatt történt.
Anyám megrekedt a gyászban, tabu volt a fájdalom, afféle tagadásba menekült, majd ezt látva számomra természetes lett az érzelmek elfojtása.
Ifjú koromra kezdett nyílni bennem a vágy, hogy megértsem, miért is lettem, miért az vagyok, aki?
Kamaszként kezdett nyílni bennem a vágy,
hogy megértsem, miért is lettem, miért az vagyok, aki. Lázadtam minden és mindenki ellen. Ezzel egy időben kezdtem érdeklődni a pszichológia iránt, ismereteimet a kor lehetőségeiből adódóan a könyvtárból szereztem. Persze nem tudhattam, hogy amit én éreztem, az nem volt más, mint a vívódás, ami Carl Gustav Jung elképzelése szerint a “perszóna”, mint személyiségem része.
Megfelelési kényszer, konfliktus kerülés, elfojtott indulatok, érzelmek jellemezték ifjúságom.
Első kudarcba fulladt házasságom után, akkoriban négyéves gyermekemmel kezdtem valódi felnőtt életem. Anyám már nem élt, kérdéseimre, amelyek már világosan megfogalmazódtak bennem, nem kaptam választ.
Léptem egyet előre a fejlődés lépcsőjén, s közben vittem magammal a hiányérzetemet. Ma már tudom, mi hiányzott. Tanulmányaim során erre akkor ébredtem rá, mikor találkoztam Wilber filozófiájával, miszerint, ha a “self” lelki sérülésen megy keresztül, a további tudati szinteken hiányossá válik, amit a “leszakadt karok, lábak” metafora tett számomra átérezhetővé.
Azonban múltam ezen szakaszában lényem ezekkel a hiányosságokkal nem szembesült, így újabb kudarc ért. Második házasság. Két gyermek. Bántalmazó társ, újabb traumatikus élmények.
Negyvenöt évesen jött az újabb vágy, hogy megértsem, ki vagyok, hova tartok, egyáltalán mi végre születtem?
Ápoltam krónikus beteget, tartottam vállamat mindenkinek, aki rám támaszkodott, belül mégis krízis hegyeket éltem meg. Életem, mint a kártyavár, omlott össze.
Hibáztattam mindenkit. Áldozatként, mártírként tengettem napjaim, pótcselekvések kompenzálták mindazt, amivel nem tudtam szembenézni.
Egy nap, a sokadik megélt konfliktus, bántalmazás után éreztem először, hogy belső hangom hív.
Lelkem legmélyebb zugából tört elő a késztetés, hogy jussak az “ötről a hatra”. Egyenként, mint egy általam készített filmben néztem végig életem képkockáit.
Megbocsájtottam szüleimnek. Talán ez volt a legfontosabb lépés önmagam felé.
Elfogadtam, hogy amit ők tudtak nyújtani, nem az én hiányosságom, hanem az övék. Úgy tűnt, az ő generációjuk természetesnek vette a “Megszülettünk, élünk, meghalunk” gondolatnélküliséget, nem keresve létezésünk értelemszerűségét.
Megbocsátottam önmagamnak. Minden egyes kudarcomat. Kapcsolatomat. Hálát adtam mindazoknak, akik utamat keresztezték, akadályozták, rámutattak hibáimra, hiányosságaimra.
Egy valamit nem tudtam még teljesíteni, de mint bevezető, kezdeti soraim is rámutatnak: “Alattam a föld, felettem az ég, bennem a létra.”
Középen állok. Szeretnék feljebb lépni. A célom a lépcső ha nem is a teteje, de jóval magasabb foka, mint ahol jelenleg tartok.
Szeretnék egész lenni.Szeretném, ha én, mint lélek, érző tudatos lény értelmet találnék létezésemnek.
Jelenleg harmadik házastársammal élek. Gyermekeim felnőttek. Törekszem a minőségibb életre, ahol az értékrendem a kezdetektől hatalmasat változott.
Van célom.
Ma már tudom, hogy döntéseimért én felelek.
Felelősséget vállalok tetteimért, ha megakadok, mindig van egy út, ahova lépnem kell, ez pedig nem más, mint a lelkem hangja.
Befelé fordulok. Hallgatok rá. Mert az én tökéletlen, mégis tökéletes összhangban élő belső Istenségem tiszta útmutatója az irányadó.
“Apámból és anyàmból vagyok meg, egy kicsivel több”
Bert Hellinger
Mit kaptam én?
Kinyitott képzeletbeli zsákomba nézek. Hálásan köszönöm, amit látok. Kiveszem, ami hasznossá teheti mások, valamint saját életemet, ami pedig nem válik velem eggyé, szeretettel otthagyom.
A mai kor embere: tudatos gondolkodás, önismeret, és a hozzá vezető út.
Vízöntő korban élünk. Ismereteink, szemléletünk, hitünk formálódott az elmúlt évtizedekben. Az emberek tudatosabbak, nyitottabbak a spirituális szemléletek irányába.
Sokan próbálnak többet kihozni az életükből. Rengeteg lehetőség adódik, hogy ki-ki életszemlélete, hite, akarata szerint megtalálja önmagát, hisz a világ nyitott, kitárulkozó lett. Keleti vallások, holisztikus gyógyítók, mesterek, tanácsadók, különböző spirituális, ezoterikus irányzatok.
Ennek ellenére én mégis azt látom, az emberek többsége talajvesztett. Nem találja helyét a világban, nincs biztos jövőképe, céljai, nem tud szembenézni saját önnön halandóságával, azaz, hogy élete véges. Saját halálát akként kezeli, mint egy olyan tény, ami az életének egy nagyon fájdalmas, félelmetes részévé fog válni.
Dolgozatomat azelőtt a lecke előtt kezdtem írni, melyben a “Ki vagyok én?”-t olvastam.
Mély felindulást okozott, minden szava megérintett.
Különböző egzisztenciális létkérdések merültek fel bennem, amire, mint adott téma, alapoztam volna dolgozatomat. Hogy van-e értelme az életemnek, bennem nem okozott még soha krízist, annak ellenére, hogy én magam sem vagyok benne biztos, hogy a kijelölt sors utamon járok.
Egy közösségi oldalon egy ártalmatlan kérdés hangzott el, aminek inkább volt reklámbevételi célja, mégis megdöbbentő, amit tapasztaltam: “Milyennek látod az életed?” – hangzott a kérdés.
Több ezer reakció, körülbelül 3500 válasz. Véletlenszerűen pörgettem bele:
Borzalmas.
Sátáni.
Szörnyű.
Unalmas.
Értelmetlen.
Megdöbbentem.
Amikor minden lehetőség adott egy harmonikus élethez, ma, mikor megadatott a lehetőség testi, lelki, mentális egészséghez, több millió ember él ilyen mértékű egzincesztiális válságban?
Mi történt az emberekkel? Miért nem azt látják, aminek örülni lehet, ami van, ami adott?
Helyette tapossák a mindennapi mókuskereket, hajtják, keresik az örömöt, harmóniát, pedig ott van. Velük. Hisz eleve, a létezés lehetőség. Megszületett bennük a lélek, aki nem pénzt, hatalmat, élvezeteket hajszol.
De nem mutatkozhat mert ott az EGO, aki feléjük kerekedik, vakká, süketté teszi őket. Torzít, tagad, küzdelemre hív, hisz ő győzni akar. Önmaga és mások felett is.
Látni kellene. Hallani. Befelé fordulni, megállni, lecsendesedni, ujjongani, vagy csak ülni időnként csendben, és befelé fordulva megkeresni a lélek zenéjét.
Életem során sokszor kerültem vele összhangba, ennek ellenére sokszor lázadoztam is ellene.
Mentem az árral, címkéztem magam, ahogy az életem kívánta.
Ma már elfogadom. Én vagyok. Minden gondolat, ami gyökeret ver bennem, belőlem indul ki, de lehet tőlem független.
Minden érzés én vagyok, de nem minden érzés az enyém.
Minden fájdalom én vagyok, de nem én vagyok a betegség.
Minden én vagyok, de a mindenség nem lehetek
Osho szerint “a terápia előkészíti a talajt, és akkor rózsák nyílnak benned”.
Mai világunkban egyaránt szükség van a különböző pszichológiai irányzatok ismeretére és terápiás alkalmazására.
Viktor E. Frankl, a logoterápia megalkotója szerint az emberi szenvedésnek értelme van. “Mégis mondj igent az életre!” című könyvéből idézem:
“Határozottan visszautasítom, hogy az ember valamiféle betegségből kifolyólag,vagy annak eredményeként kutatná az életének értelmét, vagy éppen ilyen miatt kételkedne benne[…] az, hogy az embert aggasztja, hogy értékkel bír-e a létezése, vagy akár kétségbe is esik ez miatt, nyilvánvalóan egzisztenciális válság, de semmiképpen sem mentális betegség.”
Viktor E. Frankl fenti könyve a koncentrációs táborban megélt események hatására íródott, ezek a gondolatai is rámutatnak arra, hogy teljesen természetes, amennyiben létezésünk értelmét kutatjuk, akár kritikusan szemlélve önmagunk fejlődését, hisz ha ezt szenvedésként is éljük meg, az hozzá vezethet egy tudatosabb, célratörőbb élethez.
Friedrich Nietzsche német származású filozófus szerint: “Akinek van miért élnie, szinte minden hogyant kibír.
Fenti mondatok hűen tükrözik személyes meglátásomat, mennyire szükség van a mai modern, “instant” világban az önismeretre, ugyanis a modern technológia annak ellenére, hogy elérhetőbbé tette az emberi kapcsolatokat, mégis nélkülözi azt a fajta igényt, hogy kellő önismerettel építsük fel kapcsolatainkat.
Egy jó tanácsadó segíthet az ez okozta káoszban megtalálni a rendet. Segíthet a tudatosság szintjén fejlődni, segíthet elfogadni önmagunk hibáit, segítséget nyújthat múltbéli sérüléseink elfogadásában.
Segíthet felismerni, hogy legtöbb esetben az EGO irányítja életünket. a kiegyensúlyozottabb élethez segíthet megtalálni saját értékrendünk, hitünk, meggyőződésünk, életszemléletünk.
Összekuszált nézőpontok, tradíciók, hagyományok, neveltetés, ami nehezíti a mai ember egzincesztiális biztonságát.
Az egyén nehezen igazodik ki azon, mit várnak tőle (konformizmus), próbál megfelelni, majd másoktól várjuk ugyanezt.
Ki vagyok én? Mi az élet értelme? Ezek, és hasonló kérdések merülnek fel egy-egy életszakaszban, és ha nincs rá felelet, az egyén részéről egzincesztiális válságot élhet meg. Egy terápia nem adhat ezekre választ. Ezt magának az embernek kell felismernie, felelősséget vállalnia élete minőségéért, döntéseiért. A terápia haszna azonban itt és ebben nyújthat segítséget.
Megismerni személyiségünket, egyedi mivoltunkat, elfogadni, hogy szüleink tőlünk teljesen különbözőek lehetnek, felismerni múltbeli traumáinkat (személyiségünk fejlődésének megakadásait).
Kinek mi az az irányzat, ami segítheti fejlődését, önismeretét.
Végül pedig: Ki vagyok én?
Egyedi. Érző, tudatos lélek. Én vagyok a testemben, lelkemben. Most nő. Társ. Anya.
Én vagyok, aki vagyok, ezer lehetőséggel.
- augusztus 3.
Dávid-Földi Ildikó
Ha megérintett ez a kis történet olvass tovább. Itt kérheted 3 részes ingyenes “Spiri-mini-tréningünket” amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.
ITT Kérheted INGYENES mini tréningünket >>>
KÉPZÉSEK
Szolgáltatásaink
Személyes képzéseink
Ismerd meg az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit, válassz személyes képzéseink közül.
Távoktatás képzéseink
Otthonodból, saját időbeosztásod szerint is elvégezheted az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit.
Online tanfolyamok
Rövidebb, online kurzusainkon egy-egy spirituális részterületet sajátíthatsz el, akár otthonodból.
