Szellemi-Lelki-Spirituális Út vagy a degradáció útja
írta: Steinmüller Csilla Magdolna
Útelágazásban állunk. Két út van előttünk, emberi-Lelkek előtt, az emberiség előtt. S, hogy melyikre lépünk rá az az Istentől kapott szabad akarat miatt CSAK rajtunk áll.
Mindkét út a változást hozza el számunkra. (Azt nem tehetjük meg, hogy nem választunk. Tudniillik az állandó mozgás és haladás Törvény mind az ember, mind a Szellemi Lények és még Isten számára is. A nem választásunkkal is választunk, mégpedig a degradáció útját.)
Két Út
Az egyik út felfelé és előre visz minket. Ez a Szellemi-Lelki-Spirituális Út. Ezen az úton elindulva közelebb kerülünk az Isteni Tervhez, és az ember-Lélek számára Isten által kijelölt feladatunkhoz. Ezen az úton haladva el kell engednünk az egypólusú materiális gondolkodásunkat, és rá kell döbbennünk, hogy Isten által teremtett Lelkek vagyunk, kiknek Kozmikus feladata van.
Ez a feladat pedig az emberi-Lélek tökéletessé fejlesztése, hogy méltóvá váljon belépni a Hatodik emberi faj fejlődési ciklusába, és onnan tovább fejlődve elérni az emberi-Lelki fejlődés csúcsát és az Isteni Hierarchia Lényévé válni.
A másik út a degradálódás útja. Ez egy lefelé vivő, az Isteni Rendtől eltávolodó út, mely a ember-Lelkeket a pusztulás felé viszi. Ezen az úton a materializmust választjuk, az anyagi javakat (a Szellemi javak helyett), a sikert, az „ÉN” uralmát.
Mindenkinek személy szerint kell választania, és senki nem fogja a lépéseket megtenni helyettünk. NINCS kollektív megváltás! Egyéni felelősség és egyéni választás van!
És az idő bizony fogy.
Üdv: Steinmüller Csilla Magdolna
- november 11.
Ha tetszett fenti összefoglalónk, itt kérheted 3 részes ingyenes “Spiri-mini-tréningünket” amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.