Manapság nagyon sok nő hordoz magában olyan sebeket és sérüléseket, melyek nőiségüket érinti.
Ezek lehetnek lelkiek vagy akár testiek is.
Az érintett hölgyek ezekről a legtöbbször nem beszélnek, szeretnék elfelejteni, meg nem történtté tenni és sok esetben szégyenérzet is kapcsolódik hozzájuk.
Lehetnek olyan sérüléseik is, amelyek létezéséről valójában nem tudnak, mert nem hozzájuk tartoznak. Egyszerűen csak érzik a fájdalmat a testükben, a méhükben, a szívükben.
Az ilyen sérülések, fájdalmak akár generációk óta a családban hordozott, vagy magzatkori, kislánykori, kamaszkori, esetleg felnőttkori fel nem dolgozott traumák hatásai. A történelem során sok nő élt át vagy él át még ma is akár szóbeli, akár fizikai bántalmazást.
Ha az életünk történéseire egy nagyobb összefüggésből tekintünk rá, akkor láthatjuk, hogy akár előző élet(ek)beli, valamint nemzeti szintű traumák is hatással lehetnek ránk.
A világmindenségben valójában minden mindennel összefügg.
Gondoljunk csak a boszorkànyüldözésekre vagy a háborús időszakokban történt erőszakos cselekedetekre. Érintett lehet a családunkból egy felmenőnk, amelyről nem is tudunk, mégis sejtszinten magunkban hordozhatunk ezzel kapcsolatos traumatikus élményt.
Az ok-okozat törvénye hatja át a világ működését, mi azonban sokszor nem értjük és nem tudjuk a fájdalom gyökér okát. Elmegyünk orvoshoz különböző vizsgálatokra és végül nem találják a tünet vagy betegség okát. A probléma gyökere feltehetőleg lélekszinten van, ezért nem elég csak a testet kezelésbe venni.
A holisztikus szemlélet úgy tekint az emberre, hogy szellem-lélek-test vagyunk. Éppen ezért a gyógyítás alapja is ez a fajta szemlélet kell legyen. A jövőben egyre inkább szükség lesz ennek a szellemiségnek az elterjedésére, ezért fontos, hogy a tudatosságunkat folyamatosan tágítsuk.
Miért is vannak ezek a sérülések, fájdalmak és miért érezzük egyre erőteljesebben őket az utóbbi időben?
Mert a lélek egyre inkább gyógyulásért kiált. Eljött az ideje annak, hogy minél többen induljanak el az önmegismerés, a tudatosodás és ezáltal a gyógyulás útján. A nőknek óriási szerepük van ebben a folyamatban.
Fontos, hogy másképp tekintsünk az élet eseményeire, mint eddig. Ha megváltoztatjuk a hozzáállásunkat és a szemléletmódunkat, megláthatjuk a sérülések és fájdalmak ajándékait, melyek arra hívják fel a figyelmünket, hogy itt az idő a valódi gyógyulásra. A lélekszintű gyógyulásra! Ideje van a térben, hogy kezünkbe vegyük a sorsunkat.
Merüljünk alá a bensőnkbe, nézzünk rá másképp a fájdalmainkra, női sérüléseinkre.
Ne tagadjuk le azokat, hanem fogadjuk el, hogy az életünk részei voltak és végső soron minket szolgáltak. Bocsássuk meg és engedjük el őket, hogy gyógyulhassunk!
Tegyük meg elsősorban magunkért, tegyük meg gyermekeinkért és az unokáinkért, valamint a felmenőink békességéért!
Földanya és mindannyiunk számára fontos ezeknek a lélek sebeknek a gyógyulása, kollektív és egyéni szinten egyaránt.
Ezáltal helyre állhat az egyensúly férfi és nő között és végül a világban.
Ehhez szükséges, hogy meglássuk a magasabb rendű összefüggéseket az élet folyamában és felismerjük a szerepünket és a felelősségünket a saját életünkben!
Harmonikus új világot csakis önmagunk gyógyulásán munkálkodva építhetünk.
Ha úgy érzed megérintett az írásom, vagy a fentiek igazak rád, elakadt az életed, kapcsolati nehézségeid vannak, gondod van az önbecsüléssel, önértékeléssel, önszeretettel, felismerted az ismétlődő mintákat édesanyád, esetleg nagymamád élete és a sajátod között és úgy érzed segítőre van szükséged, keress bátran!
Spirituális Lélekgyógyászként a kísérőd, segítőd lehetek belső utazásod soràn.
Budapesten 3 helyszínen van lehetőség egyéni konzultációra, 2 helyszínen metamorf masszázsra.
Alkalmanként csoportos programokat, workshopokat is tartok.
Elérhetőségeim:
Telefon: +3630-5421544
Email: evi750310@gmail.com
Facebook: CsillagMag Lélekkuckó-Évivel
Csodás napot kívánok!
Fitos-György Éva
Spirituális Lélekgyógyász, metamorf masszőr, versíró
Ha megérintett ez a kis történet olvass tovább. Itt kérheted 3 részes ingyenes “Spiri-mini-tréningünket” amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.
ITT Kérheted INGYENES mini tréningünket >>>
KÉPZÉSEK
Szolgáltatásaink
Személyes képzéseink
Ismerd meg az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit, válassz személyes képzéseink közül.
Távoktatás képzéseink
Otthonodból, saját időbeosztásod szerint is elvégezheted az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit.
Online tanfolyamok
Rövidebb, online kurzusainkon egy-egy spirituális részterületet sajátíthatsz el, akár otthonodból.