Igaz, hosszú, dehát a Mahabharata is az. Ennek a műnek a része a Bhagavad Gíta, az Ísteni Ének.

Jelenleg még nézem a sorozatot, azonban MINDENKINEK ajánlani tudom.

Az Isteni Igazság, a tanulságok, a tudásmagok mind ott vannak a filmeben.

Nekem igen nagy élmény.

A film a videán magyar felirattal megnézhető: https://videa.hu/video_kereses/mahabharata

Zachary David Sobiech (1995. május 3. – 2013. május 20.) amerikai amerikai énekes-dalszerző és zenész . 14 éves korában osteosarcomat, egy csontrákot diagnosztizáltak nála. 

Ebben a róla készült filmben Zach Sobiech megtudja, hogy rákja áttétes, és pár hónapja maradt hátra. Kihasználva az időt, követi álmait, és felvesz egy albumot, nem sejtve, hogy hamarosan internetes jelenséggé válik. A zene végül új értelmet ad Zach életének, és segít neki megtalálni a tökéletes búcsút… egy dalt, amelyet az egész világ hallhat és hallgat a mai napig.

Itt tudod megnézni: https://videa.hu/videok/film-animacio/felhok-filmdrama-musical-uE1pyWwoyFfXi8mR?fbclid=IwAR0xilmR9QOXScDTnWmUO7h-GkTMajih_xb2Aq1BcTYn190nynJC_uOHIoc

Szombat reggel a „Haldoklás, halál gyász ” hétvégét ezzzel a videóval kezdjük:

Vasárnap pedig ezzel a videóval zárjuk a két napot:

Egy kép többet mond ezer szónál:

„Isaac Asimov világhírű science fiction regénytrilógiája azt kutatja, befolyásolható, irányítható-e a matematikai módszerekkel megjósolt, kiszámított jövő?
Összeomlik-e a Galaktikus Birodalom, vagy sikerül megvalósítani azt a gigantikus tervet, amelyet Hari Seldon, a pszichohistória nagy tudósa dolgozott ki két Alapítvány létrehozásával? Az Első Alapítvány tudós tagjai elsősorban technikai eszközök birtokában próbálnak úrrá lenni a Galaxis felett, és valóra váltani Seldon tervét. Egy előre nem látott probléma, az Öszvér felbukkanása meghiúsítaná az egész vállalkozást, ha nem létezne a Második Alapítvány, amely tökéletesen elrejtve és csak kevesek által ismert módszerekkel küzd a tervért.
Ezer év izgalmas és döntő fordulatait sűríti történelmi regénnyé az Alapítvány-trilógia, a tudományos-fantasztikus irodalom klasszikus alkotása.” in.: mozinet.me

„Magyarország olyan kalitka, amelyből egyszer gyönyörű madár fog kiszállni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú Őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oldalmát országukra.”
(Larisza Szeklitova és Ludmila Sztrelnikova: A valóság rejtélyei, 74. oldal)

A filmről:
1968-at írunk, amikor a híres szerzetest, Pio atyát a halálos ágyán láthatjuk. Egy vatikáni küldött érkezik hozzá, hogy meggyóntassa. A látogató a beszélgetés során betekintést nyer Pio atya életébe. Minél többet tud meg a haldoklóról, annál biztosabb benne, hogy szent emberrel van dolga. Láthatjuk a gyermek Piót, amikor megjelennek az első látomásai és a pillanatot, amikor elhatározza, életét Istennek és az egyháznak áldozza. 1918-ban, miután belép a szerzetesrendbe, megjelennek testén a keresztre feszített Jézus véres sebei, a stigmaták. A csodának hamar híre megy. Az egyház először fenntartással fogadja az esetet és a kapucinus szerzetes felettesei tíz évre megtiltják, hogy misét tartson. Az atya odaadó jótékony tevékenysége a szegényekért és a rászorulókért, illetve különleges jövendőmondó képessége (Karol Wojtylának, a későbbi II. János Pálnak is megjósolta a pápaságot) világszerte egyre nagyobb visszhangot kelt.

Beszélgetések Istennel * Conversations with God, 2006

Itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=7yqEvHLfQTk&ab_channel=G%C3%A1borJobban

Nagy hatással volt rám ez a film. Spiritualitás, szellemi fejlődés, a szisztéma lényege, mely lehetőséget ad tudásunk és létezésünk fejlesztésére.

Itt tudod megnézni: https://onlinefilmek.es/

A film témája az élet nagy kérdései köré összpontosul: miért vagyunk itt a Földön? Honnan erednek a vágyaink és a szenvedélyeink? Mitől vagyunk önmagunk?

A történet főszereplője egy középiskolai zenetanár, aki egész életében arra vágyott, hogy nagy dzsessz-zenész lehessen, ám mikor végre megkapja a nagy esélyt, hogy élő közönség előtt játszhasson, egy szerencsétlen baleset következtében a lelke elhagyja a testét, és egy olyan helyre kerül, ahol több száz hasonló lélek szemináriumi képzéseken vesz részt, mielőtt egy újszülött gyermek testébe kerülne.

Annak érdekében, hogy visszajusson a saját testébe, Joe-nak szüksége van egy másik lélek segítségére, akit rá kell ébresztenie arra, hogy saját magának felfedezze, mi a földi élet igazi értelme… * wikipedia

2003-ban készült film, melyet nagy mozikban soha nem vetítettek. Művelődési házakban, kis közösségekben nézhették meg az emberek. A film nagyon rövid idő alatt készült el, szinte a semmi pénzből.

Magyarországon az elsők között szerveztem filmvetítést az Omniverzum diákjai és családtagjai számára. Azóta is többször láttam a filmet, és mindig élmény megnézni.

A filmben a nagypapát Neale Donald Walsch alakítja, aki a Beszélgetések Istennek könyvek írója. Ajánlom a könyveket és az azonos című filmet is.

A film ezen a linken megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=9cbk4TuYOlY&ab_channel=SoulWorld

Az Amerikában, jó házasságban és rendezett körülmények között élő Jennyt, aki hosszú évek után újra állapotos, hónapok óta nem hagyja nyugodni egy álom, amiben mindig ugyanaz a szegény ír család jelenik meg. Amikor nappal is rátörnek az emlékszerű képek, s emiatt a munkáját sem tudja folytatni, egy híres hipnoterapeutához fordul segítségért a jelenség okának kiderítésére. Úgy tűnik, Jenny egy korábbi életének drámai emlékeit éli újra, ahol nemcsak a szegénységgel és férje durvaságával kellett együtt élnie, hanem azzal a fájdalommal is, hogy egyik gyermekét elveszítette. Jenny tehát elindul Írországba, hogy egyelőre a maga számára sem tisztázott küldetését teljesítse.

Norbu láma kilenc éve keresi mestere reinkarnációját az egész világon.

A bölcs tanár Seattle-ben halt meg, ezért fogadja el Norbu a feltételezést, hogy volt mestere reinkarnációja egy amerikai kisfiú: Jesse Conrad. A láma Amerikába utazik, és megismerteti Jesse-vel Sziddhartha(Keanu Reeves) herceg életét, a buddhizmus kialakulását.

Itt tudod megnézni: https://youtu.be/61A_oypmioM

Az írást a facebookról vettem:

Az ötvenes évek vége: az Egyesült Államok elképesztő hajszával igyekszik legyőzni az űrversenyben Oroszországot. De már úgy tűnik, pénz, ész és elszántság mind kevés lehet… amikor találnak néhány kiaknázatlan, kihasználatlan lángeszet, akiket addig senkinek nem jutott eszébe használni. Hiszen többszörösen gyanúsak: nők és feketék.A három nő igazi emberi kompjúter: senki nem érti, hogyan képesek megcsinálni azokat a számításokat, amiket végeznek, de rakétasebességgel emelkednek a NASA ranglétráján, ott, ahol a kor legnagyobb tudósai dolgoznak. A cél: John Glennt feljuttatni az űrbe… és azután haza is hozni. * port.hu

Helen Keller (Hallie Kate Eisenberg) halmozottan hátrányos lány, akit kezelhetetlen állapota miatt szülei teljesen elzárnak a külvilágtól.

Helen csupán dührohamaival képes kommunikálni és ezért szülei már az intézeti elhelyezésén gondolkoznak. Ekkor lép be az életükbe Anne Sullivan (Alison Elliott), a gyengén látó tanárnő, akiben megvan a beleérző képesség és a türelem kellő elegye, hogy Helent visszahozza ebbe a világba.

A szülők eleinte ellenzik a tanárnő módszereit, ám hamarosan meglepve tapasztalják a bámulatos eredményt.

(a leírás a port.hu oldalról)

Nagyon megindító élet és film.

A felnőtté válás nem egyszerű, ezért a főszereplő kislány anyukája, egy rangos iskolába íratja be őt.
Bejutni azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, így a lánynak egész nyáron keményen kell tanulnia, hogy bejusson, ami miatt alig marad szabadideje szórakozni.

Egy váratlan pillanatban azonban egy idős bácsika zavarja meg, aki belekezd egy különös mesébe, ami vele esett meg. Még ifjú pilóta korában a Szahara kellős közepén találkozott a Kis Herceggel, és a vele folytatott kalandjairól számol be neki.
Az öreg pilóta bevezeti a kislányt egy olyan mesebeli birodalomba, ahol bármi megtörténhet, ez a Kis Herceg varázslatos világa.
írás helye: http://meselandia.tv/a-kis-herceg-teljes-mese/

A Tibeti Halottaskönyv a tibeti irodalom legismertebb alkotása.  Aki a Bardo Tödolt nem ismeri, nem ismeri a helyes meghalás tudományát.

Részletek a filmszövegből:

A Tibeti Halottaskönyv leírása szerint a haldoklás és a halál utáni állapot állandóan választási lehetőségeket kínál. Vagy belekövesedünk kötődéseinkbe és félelmeinkbe, vagy felismerjük valódi természetünk szabadságát. A Tibeti Halottaskönyv arra tanít minket, hogy ez a lehetőség életünk minden percében nyitva áll.

A Lét tündöklő folyamának se kezdete, se vége nincs; csak mi, emberek vetítjük (ki) rá az élet és a halál, az öröm és a rémület, az istenek és a démonok képeit.

A haldoklás bardója a testi hanyatlással kezdődik, és addig tart, amíg a tudat el nem válik tőle. Amig élünk, négy elem: a föld, a víz, a tűz és a szél támasztja alá a tudatunkat, és ezek szabják meg észlelésünket. Haldoklás közben ezek az elemek sorra egymásba olvadnak, és végül, amikor a hétköznapok minden leple szertefoszlik, láthatóvá válik a tudat közvetlen valósága.

„Cering Szönam! Azért jöttünk, hogy segítsünk. Cering Szönam! Figyelj most jól! Cering Szönam, ütött a halálod órája! Ne félj! Most, hogy haldokolsz, tested alkotóelemei egymásba enyésznek. Úgy érzed, mintha hegyek közt préselődnél, mintha hullámokon hánykolódnál, mintha tűz emésztene, mintha erős szél sodorna el. Ez a haldoklás bardója. Itt az idő, hogy felismerd a saját természeted! Ne rémülj meg!”

„Ez a világ szilárdnak, tartósnak tűnik, pedig valójában nincs benne semmi maradandó. Az élet, akárcsak a víz, a hó és a jég, állandóan változik, alakot vált.” – tanítja Pema Csödren.

(a leírás a port.hu oldalról)

Carl Gustav Jung feltörekvő pszichiáter, a mentora Sigmund Freud. Jung beszédkúrával, azaz pszichoanalízissel kísérletezik az egyik betegén.

A tizennyolc éves, gyönyörű orosz lány, Sabrina felkavarja a mester és tanítványa kapcsolatát. A lány hisztéria jegyeit mutatja, ami a gyermekkorára vezethető vissza, amikor az apja bántalmazta és megalázta.

Mindez alátámasztja Freud elméletét a szexualitás és az érzelmi zavarok összefüggéséről. Jung azonban másként látja a kérdést.

A helyzetet bonyolítja egy züllött kliens, Otto Gross felbukkanása.

(a leírás a port.hu oldalról)

Rengeteg Szellem Igazság fogalmazódik meg a Star Wars IV. részében (ami akkor az első volt), a Csillagok háborújában. S ha ma – 2021-ben – körülnézünk bizony nagyon sok hasonlóságra láthatunk rá. 

Szükséges a „gonosz birodalmi erők” ellen egy tudatos „lázadás”, mely kivezetheti az emberiséget a jelenleg rohomaosan száguldó „rabszolgasorsból”. 

A Himalája nyugati lejtőin él egy parányi nép, a ladaki; területük, mint Anglia, létszámuk alig több mint százezer, történetük azonban több millió ember életére volt hatással: hozott reményt és ébredést. S aki ezt meglátta, megértette és hírül adta, egy fantasztikus ember, Helena Norberg-Hodge, a múlt hónap óta Goi Nemzetközi Békedíjas, nyelvész, elemző és közíró. A ’70-es évek közepén érkezett Ladakba, nagyjából egybeesett azzal, hogy Ladakot bekapcsolták a globális gazdaságba, s az ott töltött évek alatt szédületes gyorsasággal pusztult el a szeme előtt egy harmonikus, fenntartható, gazdag kultúra, melyben az élet jóval több volt puszta túlélésnél, s az emberek boldogan éltek. Erről, s mindennek tanulságairól számol be Ősi jövendők – Ladak tanulságai című könyvében.

Az iskolában azt tanították nekünk, s tanítják ma is, hogy a „civilizált ember” (értsd: ipari, gyarmatosító társadalmak) megjelenése előtt a természeti népek nyomorultul tengették életüket, egymást irtották, és az emberek alig haladták meg a „vadak” szintjét. Azt is tanítják, hogy az ember természeténél fogva önző, kapzsi, harcra született lény, akit irányítani kell, hisz magától csakis pusztulást hoz a fejére. Belénk sulykolták, hogy az evolúció nem más, mint a fajok harca egymás ellen, életünk pedig ebből következően állandó küzdelmek, megpróbáltatások sorozata. Legtöbben úgy gondolják, hogy harmonikus társadalmak a mesék és utópiák világában léteznek csupán, s hogy a demokrácia „nem jó, de még nem találtunk jobbat”.

Ladak egyik tanulsága mindezen állítások cáfolata.

Jóérzésű emberek szánakozva beszélnek azokról a „szegény” országokról, melyek lakosai napi egy dollár alatt „tengetik” életüket. A pénztelenség kulturális rémképeink egyik legsötétebbike, ami nyugati típusú fogyasztói világunkban valóban puszta túléléssé alacsonyítja életünket. Ladakban azonban, a Föld egyik legmagasabban fekvő lakott területén, ahol az emberek a szélsőséges klíma és a legnehezebb körülmények ellenére önellátóak voltak, a pénz szerepe gyakorlatilag luxuscikkekre korlátozódott. Az ország GDP-je alapján a közgazdászok a legszegényebb országok közé sorolták; közelebbről nézve azonban valami egészen mást találunk.

„Olyan életerő és vitalitás sugárzott belőlük, amit soha, sehol másutt nem tapasztaltam. Életszínvonaluk az anyagiak szempontjából is magas volt. Tágas házakban éltek, szabadidőnek bővében, a munkanélküliség ismeretlen volt – soha nem is létezett –, és senki sem éhezett. A nyolc hónapig uralkodó kemény telet ünnepségek és mulatságok töltötték ki, melyekben az egész közösség részt vett. Természetesen nem állt rendelkezésükre mindaz a kényelem és luxus, mint nekünk, életmódjuk azonban a miénknél jóval fenntarthatóbb, örömtelibb és gazdagabb volt.”

„A vetés a lírai szépség időszaka… Amint felkel a nap, az egész család összegyűlik. Két férfi hozza a nehéz faekét; elől egy pár masszív dzo (a szarvasmarha és a yak keresztezéséből született helyi háziállat), mellettük eltörpülnek az őket vezető gyerekek. A munka és az ünneplés egybefonódik. Az emberek ezüst peremű csészékből isszák a changot (helyi árpasör), a levegő az ünneplés hangjaitól hangos. Egy szerzetes szent szövegeket olvas fel; nevetés és énekszó lebeg a földek felett. A tél pusztító uralma véget ért…”

Hagyományosan minden nagyobb munkát közösen végeztek, a családon túl – kölcsönösségi alapon – a többi háztartás tagjai is. Mindenkit közösség vett körül: a család, a paspun (komaság), a rokonok és az egész falu. Bármilyen baj esetén mindezek lehetséges és tényleges segítséget nyújtottak, az anyagi biztonság mellett megteremtve a valahová tartozás érzetét.

„A hagyományos Ladakban az agresszió bármilyen megnyilvánulása rendkívül ritka; elég ritka ahhoz, hogy gyakorlatilag nem létezőnek tekintsük. Ha megkérünk egy ladakit, hogy mesélje el az utolsó összetűzést, amit látott, általában olyasfajta vicces választ kapunk, mint: „Én minden nap megverem a szomszédomat. Tegnap például egy fához kötöztem és levágtam mind a két fülét.” Ha mégis komoly választ akar az ember, azt hallja, hogy a faluban emberemlékezet óta nem történt ilyesmi.”

…Egyszer megkérdeztem Sonamtól: – Nálatok vannak viták? Mi nyugaton mást sem csinálunk.
Gondolkodott egy percig: – Nem, a falunkban nincsenek. Vagy hát, nagyon-nagyon ritkán, az biztos.
– Hogy csináljátok? – kérdeztem.
Elnevette magát. – Micsoda kérdés. Egyszerűen együtt élünk egymással, ez minden.
– És mi történik akkor, ha két ember nem ért egyet, mondjuk abban, hol vannak a földjeik határai?
– Hát beszélnek róla és megegyeznek. Miért, te mit várnál?
Nem feleltem.”

Talán még ennél is fontosabb, hogy életük minden kérdéséről maguk döntöttek. Az emberi léptékű közösségek lehetővé tették az önrendelkezést, melyből természetesen következett a felelősség egymás, a természeti környezet és a jövendő generációk iránt. A falutanács, úgy egy tucatnyi ember, a családok küldötteiből állt, nagyjából tíz család küldött egy képviselőt. S bár a közösségi döntéseket férfiak hozták, a családokban, ahol a legtöbb döntés született, a nők teljhatalommal rendelkeztek.

Aztán megérkezett a fejlődés.

„Az állami támogatásból épülő utakon, államilag támogatott üzemanyaggal működő teherautók tömege kezdte hordani az államilag támogatott, olcsó élelmiszert. Ez (mint a világon mindenhol) aláásta Ladak lokális gazdaságát.”

„A korai években egy elbűvölő falucskában jártam. Mindenütt háromemeletes, fehérre meszelt házak, dúsan faragott balkonokkal, körülöttük a vetemény smaragdzöldjének hullámzó tengere. Kíváncsiságból megkértem egy fiatalembert, mutassa meg a falu legszegényebb házát. Kicsit gondolkodott, majd azt mondta: – Nálunk nincsenek szegény házak. Alig tíz évvel később hallottam, amint ugyanez a fiatalember így panaszkodik egy turistának: – Ó, bárcsak tudnál valahogy segíteni rajtunk. Mi olyan szegények vagyunk!”

S közben nem történt más, mint hogy az országot bombázni kezdték a hirdetések és reklámok, melyekből a nyugati, fogyasztói kultúra romantikussá varázsolt képe áradt. A nyaranta Ladakra zúduló turisták egy nap költöttek annyit, mint sok ladaki egész évben, s ráadásul úgy tűnt, még csak meg sem kell dolgozniuk ezért; tiszták voltak, ápoltak, szépek, és úgy tűnt, a bőrük alatt is pénz van. A rézkancsókat rózsaszín műanyagvödrök, a jakszőr lábbeliket gumicipők, a finom erezetű sárgabarackfából készült, egyszerű eleganciájú vajas korsókat konzervdobozok kezdték felváltani, és mindenféle egzotikus termékhez jutottak hozzá: 3 perces instant-tésztához és digitális karórákhoz. „Ahogy a környék a fogyasztói kultúra hatása alá került, úgy kezdtek az emberek elmaradottként, primitívként és szegényként gondolni magukra.”

Ez Ladak tanulságainak második fejezete.

Bár rövidtávon az olcsó élelmiszer valóságos jótéteménynek tűnt, s az emberek élete fizikai értelemben kezdett könnyebbé válni, elveszett arcukról a mosoly, életükből a harmónia, a szabadidő, az önrendelkezés, és a ladaki kultúra gazdag szövetének már csak foszlányait találjuk. Ahogy legismertebb tudósuk fogalmazott: – Összességében azt mondhatjuk, az átlagember ma sokkal nyomorultabban él.

„A jelenlegi fejlődési modell intenzív központosító törekvései a legkülönbözőbb emberek tömegeit kényszerítik vidéki otthonaik elhagyására, és vonzzák őket a nagy városi központokba, miközben a hatalom és a döntéshozás egyre kevesebb kézben összpontosul. Ezekben a központokban azonban az álláslehetőségek korlátozottak, a közösségi kötelékek szétszakadtak, a verseny pedig drámaian élesedik.”

Sokan a turizmusból próbálnak megélni. „Azon túl, hogy tápot adnak annak az illúziónak, mely szerint minden nyugati milliárdos, a turisták a modern kultúráról is hamis képet közvetítenek – nevezetesen, hogy ők sohasem dolgoznak. A turisták elmaradottaknak tekintik a ladakiakat, kultúrájuknak kizárólag anyagi vonatkozásait látják – elnyűtt gyapjúköpenyüket, a dzo vontatta ekét, a csupasz földet,; békés elméjüket, a család minőségét vagy emberi kapcsolataikat már nem. Fogalmuk sincs a ladakiak lelki, társadalmi és spirituális gazdagságáról.” Ugyanígy a ladakiak is csak a felszínt látják: a modern élet egydimenziós képe számukra valójában egy arculcsapás. Saját kultúrájuk egyszerűen abszurdnak tűnik az ő életükhöz képest, ostobának érzik magukat, szégyellnivalónak.”

A hagyományos világ legmegbecsültebb alakja a láma volt. A modern világban ez a mérnök. A régi hit minden élet egységét és közös eredetét hangsúlyozta, míg az új, tudományos perspektíva az elkülönülést. Ha meg akarjuk érteni a természet működését, nem kell mást tennünk, mint lehető legkisebb részeire bontanunk, és megvizsgálnunk alkotóelemeit. Mintha azt mondaná: vagyok én, és rajtam kívül van a világ. A lámától a mérnökig tartó változás olyan etikai értékváltást jelez, mely a minden élővel szemben megnyilvánuló részvétteljes, könyörületes kapcsolatok helyébe az „értékmentes objektivitást” teszi, mindenféle etikai alap nélkül.

Mindezt látva a szerző rákényszerült, hogy felülvizsgálja a fejlődés fogalmát, és saját nyugati kultúráját is más megvilágításban kezdte látni.

„Láttam, hogyan mélyül a szegények és gazdagok közötti szakadék. Láttam, hogyan veszítik el a nők magabiztosságukat és erejüket. Láttam a munkanélküliség és az infláció megjelenését, és a bűncselekmények számának drámai emelkedését. Láttam a népességi mutatók szárnyalását, ami mögött gazdasági és lelki nyomás állt; láttam családok és közösségek szétesését; láttam, hogyan kerültek az emberek egyre távolabb a földtől, ahogyan az önfenntartást fokozatosan felváltotta a külvilágtól való gazdasági függés.”

A globális gazdaság csupán az embert lelkiségétől megfosztó, hatalomra épülő fogyasztói kultúra belső logikájának elkerülhetetlen, soron következő lépése. Már maga a fogyasztói kultúra is „szennyezi a környezetet, szétzülleszti a közösséget, és pusztítja az egyéniségtudatot”; a globális gazdaság azonban már szisztematikusan egyik országot a másik után taszítja mélynyomorba, „kriminalizálja a kistermelőket és gyártókat, míg az óriáscégeket mentesíti a szabályozás alól”, „ez egy gazdasági folyamat, amely azt szolgálja, hogy a nagy bankokra és vállalkozásokra ne vonatkozzanak a szabályozások, és tetszésük szerint beléphessenek a helyi piacokra az egész világon.”

A világkereskedelem által elérni óhajtott gazdasági növekedés varázsszavának bűvöletében az országok ma „rutinszerűen importálják és exportálják hozzávetőleg azonos mennyiségben ugyanazokat a termékeket. Az adófizetők pénzeiből dollár milliárdok zúdulnak az ezt lehetővé tevő nagyberuházásokba, miközben a helyi gazdaságok – s velük a helyi kultúrák, nyelvek, állat-, és növényfajok, ahogy az emberi szellem is, az egész világon pusztulóban vannak.

E gondolatok már Helena 20 évvel később készült filmjéből, A boldogság közgazdaságtanából valók. Ez idő alatt, folytatva Ladak kultúrájának megmentéséért végzett munkáját, egyre több olyan emberrel, szervezettel került kapcsolatba, akik kiutat kerestek a fogyasztói kultúra teljesen globálissá vált, nagyvállalati kapitalizmusából. S mind arra jutottak, hogy egyetlen gazdaságnak van értelme: a helyi gazdaságnak. Az egész világon.

A lokalizáció, ahogy a film fogalmaz „a nagyvállalati kapitalizmus messze mutató, rendszerszerű alternatívája”. Nem csupán arra ad lehetőséget, hogy stabilabb, kiszámíthatóbb viszonyokat teremtsünk, tisztább levegőt lélegezzünk és egészséges, tápláló élelmiszert együnk, de – ami a legfontosabb – megerősíti kapcsolatainkat egymással és környezetünkkel.

Természetesen nem haladhatunk visszafelé. De Ladak példája nyomán visszanyúlhatunk azokhoz az értékekhez, melyek megfelelnek alaptermészetünknek, melyektől tehát nem térhetünk el súlyos károk nélkül. Ezek pedig az összetartozás, az együttműködés, az egymásért való munkálkodás.

Stern Gabriella

in.: osijovendok.sterngabi.hu

A Himalája szívében fekvő bhutáni királyság a világ egyik utolsó, a külvilágtól majdnem teljesen elzárt országa, ahol szinte érintetlenül őrződtek meg az évezredes hagyományok. A mintegy fél Magyarországnyi (47 000 km²), de mindössze 670 ezres lakosságú állam a Sárkány országaként is ismert. A modern élet vívmányai még alig érték el az országot, a 7000 méternél is magasabb hegyek között pedig nagy múltú kolostorok rejtőznek. Bhután csak 1974-ben nyílt meg a turizmus számára, és ma is csak kevés kivételezett utazó juthat el ebbe a fantasztikus országba.

A Himalája hegyei között megbúvó, titokzatos kis királyság, melyet a Boldogság országának is neveznek, régóta izgatja az utazók fantáziáját: hiszen ide még nem ért el a tömegturizmus és a globalizáció, egy romlatlan és nyugodt országot talál az, aki vállalja az idejutással járó fáradalmakat.

Bhután a Föld egyetlen olyan országa, ahol a fejlődést nem GDP- ben, azaz bruttó hazai termékben mérik, hanem GNH- ban, azaz bruttó nemzeti boldogságban. Nagyon sokat tesz az élhetőbb bolygóért, a következő generációkért. Alaptörvényük szerint országuk területének 60 százalékát kell fának borítania. A buddhista vallás szerint a fák szimbolizálják az egészséget, szépséget és hosszú életet. A kis ország azonban nem csak saját erőből gondoskodik a bolygó megóvásáról. Különös dolgot találtak ki a turisták számára: itt található az úgynevezett Boldogság kertje, ahol az odalátogatók elültethetik a saját országukat képviselő facsemetét.

in.: titihajnalka.eu/irasaim-gyerekeknek/az-utolso-paradicsom-buthan