Fejlődés Törvénye
A Fejlődés Törvénye kimondja, hogy vannak olyan erők, amelyek változatos módokon működnek a végső kozmikus cél irányában. A vonzás hatalma az egyik ilyen erő. Az embernek a válasza erre az erőre egy másik hasonló erő. Ez fejeződik ki az ember törekvésében az önmegvalósításra. Amikor egyszer elhatározta, hogy dolgozik az önmegvalósításért és követi a vonzást az általa érzékelt magasabb felé, a fejlődése erőteljesen felgyorsulhat.
Az Önmegvalósítás törvénye valójában egy a Fejlődés Törvényével együtt járó törvény.
Igaz, hogy az embernek kell megtennie a kötelességét és úgy mintha nem volna segítség. De ha megteszi, a céltudatossága jutalmazva lesz. A Fejlődés törvényének erői akkor automatikusan hozzáadják a saját megerősítő közreműködésüket. E hozzáadás nélkül a saját ereje nem lenne elegendő.
De vegyük figyelembe: a fejlődés törvénye az egység egyik erejének a megnyilvánulása. Az ember egység iránti hozzáállásától függ, hogy hozzáadódik-e az energia az emberhez. Aki valamilyen más indítékkal akar fejlődni, mint az élet szolgálata, aki sajátmagáért akar fejlődni, annak e segítség nélkül kell meglennie. Azonban amilyen mértékben az ember másokért él a saját fejlődését ugyanolyan mértékben előmozdítják úgy, hogy ő egyre több hasznos hozzájárulást lesz képes megtenni.
Steinmüller Csilla Magdolna
spirituális tanító
vissza a Szellemi Törvényekhez >>>
in.: Lars Adelskogh: Hylozoikai tanulmányok
www.hylozoik.se
Ha tetszett fenti összefoglalónk, itt kérheted 3 részes ingyenes “Spiri-mini-tréningünket” amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.