+36-20-333-6475 info@omniverzum.hu
Oldal kiválasztása

„Benned ég a szikra
Bár kinn sötét az éj
A szíved gyújtja lángra
És árad ránk a fény

Szerte széled sok csúf rém
Szerte foszlik a sötét
A bűverő, ‘mit szíved rejt
Ezernyi hanggal árad szét

Megtelik dalunkkal a lég
Földerül hallatán az ég
Elszáll a bú, a baj
A szíved öröm töltse el
Vidáman nézz az égre fel
És énekeld a dalt

Nem kell hősnek lenned
Csak őrizd ezt a fényt
Hogy dallá váljon benned
És űzze el az éjt”

Forrás: A hercegnő és a kobold mesefilm – Nem kell hősnek lenned

Emlékeztek erre a mesére?

Gyermekkoromban nagyon szerettem. Ezt a dalt még mostanság is van, hogy szívesen énekelgetem magamnak, mikor eszembe jut.
Így volt ez egyik reggel is, mikor a semmiből csak úgy dúdolgatni kezdtem.
Majd bevillant, hogy milyen szépen kapcsolódik az adventi programhoz, a Belső Fényünkhöz. Így lett ez a program névadója.

Lassan itt az Advent, és vele együtt december 22-én a téli napforduló (az idei évben), a legsötétebb éjszaka, a Fény születése.
Már a kereszténység előtti időkben is minden nép megünnepelte ezt a napot a maga módján.
Minden kultúrában találunk ehhez kapcsolódó szokásokat.

A karácsony szavunk eredetére, jelentésére több elmélet is született.
Az egyik ilyen szerint ótörök (türk, kazár, óbolgár) eredetre utal.
A Kara = fekete, sötét, és a csun, csuny = fordulás, illetve Kara-chun, vagyis: fekete-vég, vagy fekete halál jelentést hordoz.
Tehát a sötétség átfordulása a világosság (növekedése) a tavasz, az új év felé.

Ennek a feketeségnek a halála nem csak kint történik meg, hanem jó esetben bennünk is.

A Skorpió, a Nyilas időszaka is többek között erről szól. Skorpióban alászállunk, hogy a titkainkkal, mélységeinkkel találkozzunk.
Itt a láthatatlan világban gyökerezik az elmúlás és változás misztériuma.
A Nyilasban lévő tűz segít nekünk átlényegíteni a Skorpióban feltárt idejét múlt beidegződéseinket hittel és a tűz erejével, így kerülve közelebb az Istenihez, a Szeretethez.

Egész Adventet ez a tűz lengi át, ez segít minket abban, hogy Advent erényei által közelebb kerüljünk Igaz, Tiszta Lényünkhöz, Isteni minőségeinkhez.
Ezt az utat bejárva születik meg a Fény a Bakban (idén) december 22-én, elindítva egy új kezdetet. A Bak ezt a Fényt hozza fel a barlangból a hegy tetejére lépésről-lépésre. Minden eddigi tudás és bölcsesség tapasztalattá nemesedik. Így hatja át a Szellem, a Fény az Anyagot.

Ez egy újjászületési folyamat is, melyről most egy mese is eszembe jutott.

Ebben a mesében ifjú indiánok a barlang mélyéből másznak fel egy növényen egészen ki a felszínre. Sokat és sokáig másznak különféle kihívásokkal tarkítva, míg végre felérnek.
Ez számomra szimbolikusan ugyanaz a folyamat, ahogy a Bak is felkapaszkodik a hegy tetejére, lépésről-lépésre.

December 17-e advent 3. vasárnapja az Örömhöz kapcsolódik.

Ennek az örömnek a szellemiségében fogjuk bejárni a Fény útját.

A program során:

* Beszélgetünk és számot vetünk arról, hogy mi az, amit már nem akarunk tovább cipelni.

* Vezetett vizualizációban kapcsolódunk a csendünkhöz.

* Lesz igazi mesemondó is köztünk, aki elvarázsol minket a mesék csodás világába, és azon keresztül fedezzük fel Belső Fényünket.

* Majd zenélünk és énekelünk az öröm jegyében, hogy a Fény dallá váljon bennünk, és ezernyi hanggal áradjon.

* Végül mikor már teljesen áthangolódtunk (és kint elég sötét van), bejárjuk utunkat fizikálisan is egy spiráljárásban.
Kintről befelé haladva szimbolikusan bejárjuk életutunkat, mely alatt lehetőségünk van megérezni mindazt, ami már idejét múlt, nem szolgál minket a tovább haladásunkban.

A spirál közepén égő gyertya a Szent Hely, az onnan való kijutás pedig a halál általi újjászületés.
Szimbolizálva a Szellem győzelmét az Anyagi szféra fölött.

Szerettel Várunk az eseményen, ha te is szeretnéd velünk ünnepelni a Fény születését!

Az esemény házigazdái:


Tabáni Erzsébet

Spirituális lélekgyógyász, Metamorphoses meseterapeuta

Lukács Lilla és együttese
Öröm zene és ének

Pataki Martina
Spirituális lélekgyógyász, Színterápia kunzulens

 

 

Program részletek

Részvételi díj: 12.000 Ft/fő

A férőhelyek korlátozottak, ezért a részvétel regisztrációhoz kötött.

Jelentkezés:
Pataki Martina
martina.lelekringato@gmail.com

Esemény dátuma, időtartama:
2023. december 17., vasárnap, 15:00 órától 19:30-ig

Helyszín:
Omniverzum Szabadegyetem

Budapest XIII. kerület, Váci út 4., 2. emelet 5.
(a Nyugati pályaudvarnál)
82-es kapucsengő

Ha teheted, kérlek, hozz magaddal fehér ruhát, vagy legyen rajtad valami fehér (a helyszínen át tudsz öltözni).
Amennyiben tudsz, kérlek, hozz magaddal valami ropogtatni valót, amit jó szívvel megosztasz a többi résztvevővel is.

Várunk szeretettel!

Ha megérintett ez a kis történet olvass tovább. Itt kérheted 3 részes ingyenes “Spiri-mini-tréningünket” amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.

ITT Kérheted INGYENES mini tréningünket >>>

KÉPZÉSEK

Szolgáltatásaink

Személyes képzéseink

Ismerd meg az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit, válassz személyes képzéseink közül.

Távoktatás képzéseink

Otthonodból, saját időbeosztásod szerint is elvégezheted az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit.

Online tanfolyamok

Rövidebb, online kurzusainkon egy-egy spirituális részterületet sajátíthatsz el, akár otthonodból.

Köszönjük, hogy igényelted Önismereti program tájékoztatónkat