Ki vagyok Én?
Meditációnkat napközben kiegészíthetjük tudati fókusszal, befelé fordulással és hangosan kimondott megerősítésekkel. Egyik kedvencem Dr. Roberto Assagioli Ki vagyok Én? szövege.
Ki vagyok ÉN?
Van testem, de a testem nem ÉN vagyok. Látom, és tapintani tudom a testem, de amit látok és tapintok, az nem az igazi Látó. Testem különböző állapotban lehet, lehet beteg vagy egészséges, fáradt vagy kipihent, nehéz vagy könnyű, de énemnek semmi köze hozzá. Az nem a valódi énem. A testem egy csodálatos eszköz a külvilág megtapasztalására és az ott történő cselekedetekre. Testem tehát csak eszköz számomra. Gondozom, ápolom, hogy egészséges maradjon, de nem azonosítom magammal. Az nem ÉN vagyok. Van testem, de az nem ÉN vagyok.
Vannak vágyaim, de a vágyaim nem ÉN vagyok. Megismerhetem a vágyaimat, ám amit megismerek, az nem az igazi Tudó. Vágyaim, melyek belső impulzusokra és külső befolyásokra ébrednek, melyek testiek, vagy érzékiek, sóvárgásaim melyek olykor ellentmondásosak és múlandók, melyekhez olykor vonzódom, olykor taszítanak nem ÉN vagyok. A vágyak jönnek és mennek, átsuhannak a tudatomon, a belső ént azonban nem érintik. Vannak tehát vágyaim, de a vágyai nem ÉN vagyok.
Vannak érzelmeim is, de nem az érzelmeim vagyok. Az érzéseim számtalan, olykor ellentmondásos változó formát öltenek, de mégis tudom, hogy én ÉN maradok, remények és kétségek között, örömben és bánatban, nyugalomban és idegességben. Átélem és érzékelem az érzéseimet, de amit átélek és érzékelek, az nem az igazi Érző. Megfigyelem érzéseimet, megértem és megítélem azokat, uralkodom rajtuk, irányba terelem őket és nyilvánvalóan tudom, hogy érzéseim nem én vagyok. Vannak érzéseim, de nem vagyok azonos ezekkel az érzésekkel.
Értelmem és elmém van, de én nem vagyok az értelmem és az elmém. Az olykor kevésbé, olykor igen fejlett és aktív, olykor fegyelmezetlen, máskor tanulékony, a külső és a belső világ felismerésének szerve, de az nem ÉN vagyok. Van értelmem, de én nem vagyok az értelmem.
Vannak gondolataim is, de nem a gondolataim vagyok. Megismerhetem és elgondolhatom a gondolataimat, ám amit megismerek, az nem az igazi Tudó. Megannyi gondolat fut át a fejem, jó és rossz gondolatok sokasága, olykor olyanok is melyekről úgy érzem nem is az enyém. Gondolatokra ébredek, melyekre még soha nem gondoltam, azonban ezek a gondolatok nem ÉN vagyok. A gondolatok jönnek és magamra hagynak, a belső ént azonban nem érintik. Vannak gondolataim, de ÉN nem a gondolataim vagyok.
Mi vagyok ÉN tulajdonképpen? Mi marad, ha önidentitásomat, személyiségem lelki, érzelmi énjét elveszem?
ÉN maradok. A Lényem marad. A gondolatok, érzelmek és vágyak közömbös Szemtanúja. Az öntudatom és önmegvalósulásom centruma. Ez életem folyásának faktora. Felismerem, és igazolva látom, hogy ÉN egy tiszta öntudat és akarat centruma vagyok. Felismerem, hogy ez a centrum nem egy statikus öntudat, hanem egy dinamikus erő. Képes minden lelki folyamtatot és a fizikai testet megfigyelni, uralni, azon lendíteni és azt bevetni.
Én tudatcentrum és erő vagyok. Egy erő, amely halhatatlan.
Használata:
Nyomtasd ki a szöveget és tedd magad mellé.
Ülj le kényelmesen, csukd be a szemed és figyelj befelé. Keresd a kapcsolatot a szíveden keresztül a benned élő Szellemmel. Maradj így pár percet.
Majd pedig nyisd ki a szemed és olvasd el az első bekezdést. Ismét csukd be a szemed és tudatosan erősítsd meg amit olvastál miközben figyelmed továbbra is befelé tartod.
Ezt minden bekezdéssel ismételd meg, majd a legvégén maradj pár percig befelé fordult és tudatosult állapotba. Majd folytasd a napod.
Többször gondolj a szövegre és figyeld magad mennyire sikerül kiemelni a tudatodat az azonosulásból.
Dr. Roberto Assagioli
(1888 – 1974) olasz pszichiáter, a humanista és transzperszonális pszichológia területeinek úttörője. Megalapította a Pszichoszintézis néven ismert pszichológiai mozgalmat, amelyet ma továbbfejlesztenek azon terapeuták és pszichológusok, akik gyakorolják az általa kifejlesztett pszichológiai módszereket és technikákat. Munkája, amelyet két könyvben és sok mondatban röviden publikáltak, hangsúlyozta a személyiség (én) fokozatos integrációjának vagy szintézisének a lehetőségét a Felsőbb Énnel.
Ha tetszett fenti összefoglalónk, itt kérheted 3 részes ingyenes “Spiri-mini-tréningünket” amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.