A diákoknak vannak beadandó feladatai, s ilyen az Egzisztenciális pszichológia dolgozat is.
Olyan csodás írások és gondolatok születnek, melyeket olvasva az az érzésem, hogy ezt meg kell osztani!
Értékek, melyek segíthetnek gondolati magokat ültetni és utat mutatni másoknak is.
Ilyenkor mindig engedélyt kérek az adott diáktól arra, hogy közzétegyem írásukat. És hálásan köszönöm, hogy igent mondanak rá!
A következő Egziszteniális dolgozat M. Ágnes beadandója, aki Spirituális Lélekgyógyász képzés diákja távoktatásban.
GRATULÁLOK, GRATULÁLUNK a fejlődéshez és a munkához!
Ágnes beadandó írása:
A halál az élet része, szükségszerű velejárója, egyszeri és megismételhetetlen eseménye. Halál nélkül nincs élet és élet nélkül nincs halál.
Talán ez az a kérdéskör, amelyről minden (bizonyos kort már elért) ember az élete során nagyon sokszor elgondolkozik, még ha nincs is mindig ennek tudatában. Több egzisztencialista pszichológus és kutató megállapítása szerint ugyanis a halálfélelem tulajdonképpen minden szorongás alapja (Yalom szerint a halál a szorongás ősforrása; James Diggory és Doreen Rothman vizsgálata).
Ma az emberek jelentős többsége úgy él, mintha a halál sohasem kopogtatna az ajtajukon. Habzsolják az életet, egy csomó ártalomnak teszik ki magukat folyamatosan. Dohányzás, alkohol, drogok, mesterséges ételek, vegyi anyagok, de akár az alváshiányt, a bioritmust teljesen figyelmen kívül hagyó életvitelt is ide sorolhatjuk, állandó stressz, száguldás, veszélyes sportok, idióta, öngyilkos „küldetések”, kihívások stb. Úgy tűnik, mintha ezek az emberek az életet nem tekintenék értéknek, értékesnek. Főleg a fiatalok körében szaporodtak el ezek a torzult viselkedések, tevékenységek, és sajnos már egyre fiatalabb gyermekek is érintettek. A felnőtt korosztály, a szülői közösség pedig általában nem tud segíteni vagy úgy tesz, mintha nem is tudna róla. Ez az általános fásultság rettenetes és végtelenül kiábrándító.
Azok a „szerencsések”, akik megérték a felnőttkort, zombiként léteznek, robot üzemmódban élik a mindennapokat, hajtják a modern társadalmak mókuskerekét.
Nagyon nehéz ilyen társadalmi körülmények között folyamatosan „normálisnak” maradni.
Azok a szülők, akik tudatosan törekednek arra, hogy „normális”, boldog, önálló és gondolkodásra képes gyerekeket neveljenek, nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a korosztályos hatások alól igen nehéz kivonnia magát bárkinek. A technikai eszközök révén pedig a nap minden percében ki vagyunk téve a negatív hatásoknak. A mai (magyar) oktatási rendszer képtelen valódi értékeket közvetíteni és alkalmatlan arra, hogy és segítse a gyerekek boldog felnőtté válását. Be kellene látni, hogy az egyre több és több tudásanyag belapátolása a fejekbe nem előbbre viszi a társadalmat, hanem inkább visszaveti. A gyerekek nem tanulják meg a kreatív gondolkodást, az önálló ötletek kigondolását és megvalósítását. Az átlagos városiak, főleg a nagyvárosokban élők fertőtlenített, steril, légkondicionált, elszürkített környezetben, elsatnyult, elhízott, allergiákkal küzdő testben élnek. Már a kisgyerekeket gyógyszerezik. Ha kicsit is kilóg a sorból, élénkebb, netán agresszívebb, mint a többi, rásütik valamelyik SNI-s bélyeget, aztán felírják neki a megfelelő bogyókat.
Nagyon szembeötlő az emberiség elbutulása, az átlagos intelligencia rohamosan csökken.
Ezzel párhuzamosan eltűnnek a hagyományos emberi értékek, a népi hagyományok, a közösségépítő szokások, és összességében elveszik az élet értéke, az értelmes, örömteli, vidám időtöltésre, a boldogságra, önfeledtségre való képesség.
Nem lehet hát különösebben csodálkozni, ha embertársaink nemcsak az állatok, más emberek, hanem a saját maguk életét sem becsülik túl sokra. Ha nem jó, nehéz elviselni, ott az öngyilkosság, mint megoldás(?).
Ha meghal egy közelebbi-távolabbi ismerős, esetleg történik egy szerencsétlenség, baleset, kicsit felkapják a fejüket, egy-két napig beszédtéma, szörnyülködés lehetősége, érdekes esemény. Divat a katasztrófaturizmus.
A jelenkor felnőttjei maguk sem értik, mi történik körülöttük. Amikor megérinti őket a halál „szele”, például kiderül egy igen súlyos betegség, hirtelen elveszítik a lábuk alól a talajt, nem értik, ez hogyan történhet meg velük, miért éppen velük történik. Elvárják, hogy az orvosok segítsenek rajtuk, majd amikor ez nem jár sikerrel, lemondanak az életükről. Az emberek többsége sajnos nem ismeri fel, hogy a gyógyulásukért elsősorban saját maguk a felelősek, nekik kellene tenni érte, mégpedig azonnali és igen radikális életmódbeli, táplálkozási és mentális változtatásokkal.
Szerencsére van, akinek sikerül.
Vannak olyanok, akik a krízist a fejlődés lehetőségeként tudják felhasználni, és egy gyógyíthatatlannak titulált betegségből is képesek kigyógyulni. Ők bizonyára kivétel nélkül komoly spirituális felismerésekre tesznek szert a gyógyulási folyamat során, és tudnak segítségül hívni önmaguk megsegítése érdekében. Az orvosok az ilyen esetekre csodaként tekintenek, mivel a jelenkori orvostudomány megoldásaival, vizsgálati és kezelési módszereivel képtelenek magyarázatot adni a gyógyulás okára, ami azért eléggé sokat elmond a mai modern orvoslásról.
Megfigyelhető, hogy az emberek jelentős része nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudja feldolgozni a szerettük halálát. Sokszor nincsenek is ennek teljesen tudatában, hiszen tovább élik a mindennapi megszokott életüket. Ez az élet azonban nem lehet teljes, hiszen a „meg nem értett és meg nem gyászolt halál a lelkünkbe vésődik és energiát von el az életünktől”[1]. Én is ismerek olyan nőt, aki már több, mint tizenöt éve veszítette el a testvérét, és azóta gyakorlatilag ennek fogságában él. Nem tud olyan munkát találni, amiben örömét lelné, és a vele való beszélgetések is egy idő után mindig a testvére öngyilkosságára kanyarodnak. Nagyon szomorú.
Azt gondolom, sokkal több gyászterapeutára lenne szükség,
és a terapeutákhoz fordulást nem szégyenként kellene megélni, hanem normális reakciónak, általánosan elfogadottnak. A segítségkérést és a segítség elfogadását is tanítani kellene. Mégpedig nemcsak saját magunk, hanem az utódaink érdekében is. „Hiszen mindannyian, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk vagy szándékunkban állna, koncentrikus körökként tovaterjedő nyomot hagyunk, amely évekig – akár nemzedékeken át – befolyásolja mások életét.”[2] Ez a tovagyűrűzés elve.
Biztos mindenki életében vannak olyan halálesetek, amelyek az áltagosnál jobban, mélyebben megérintik őt. Ezek feldolgozása, megdolgozása pedig a fent említett hatások miatt kiemelten fontos.
Az én életemben az első ilyen megrázó esemény egy óvodás társamat ért baleset, majd ebből bekövetkező halála volt, amelynek sajnos az egész óvodai csoport közvetlen szemtanúja volt. A mai napig tartó mély nyomot hagyott bennem és valószínűleg ebből fakad, hogy a gyermekeim fizikai egészsége, épsége és biztonsága miatt a várandósság alatt majd azóta is folyamatosan egy felszín alatti rettegés van bennem és ez imáim (a felsőbb segítőkhöz való fohászkodásom) egyik legfőbb témája. A másik állandó félelmem, ha velem valami történik, az a gyermekeimnek, családomnak fájdalmat okoz, mi lesz velük azután, ki fog róluk gondoskodni, ki fogja őket ugyanúgy szeretni.
Nagyszüleim, rokonaim halála leginkább bizonyos képek formájában maradt meg bennem. Nagymamámat láttam először halottként, még kisgyermekként, és ez a kép bevésődött az elmémbe.
Gyerekként és fiatal felnőttként egyfajta rettegéssel tekintettem a halálra. Féltem a szellemektől is, hiszen erről a világról semmi fogalmam sem volt. A halottak általában nem szépek, sápadtak, ijesztőek, főleg egy gyerek számára. Szüleimnek semmilyen spirituális képessége, képzettsége nem volt, vagy én ilyenről nem tudtam. A katolikus egyház tanítása pedig teljesen megfoghatatlan, érthetetlen, sokszor logikátlan volt számomra, amellyel nem tudtam azonosulni, mivel a valós kérdésekre nem adott adekvát választ, és így nem tudtam megnyugvást találni benne. A papok személye pedig – helyzetükből fakadóan (egyedülálló férfiak, család, gyermekek nélkül, cölibátus) – nem volt hiteles számomra a tanításaikhoz. Felnövekedve mintegy automatikusan fogadtam el a mennyország és pokol létezését, a bűnök megítélését és bocsánatát, a szeretetteli, jószándékú, becsületes élet szükségességét.
Épp mikor a második gyermekem született, hunyt el egy szeretett kolléganőm, barátnőm, aki nálam is több évvel fiatalabb volt és hagyott egy csöpp kislányt maga után. Pár évre rá egy másik barátunk hunyt el szintén súlyos betegségben, utána két kisgyermek maradt árván. Ezeket a haláleseteket nem tudtam elfogadhatónak, az isteni szándékkal megegyezőnek tartani.
Azt hiszem, ösztönösen hittem a lélek halhatatlanságában és az újjászületésben, de az egyházi tanításokon kívül erről semmiféle ismerettel nem rendelkeztem, egészen az utóbbi három évig.
Yalom úgy véli, hogy különböző események (megvilágosító élmények), melyek nagy hatással vannak életünkre, közelebb hozzák hozzánk a halállal való megbékélést. Ezek sokféle formát ölthetnek, egyik leggyakoribb formája a gyász egy szeretett személy elvesztése miatt.
Ezt én is a saját bőrömön tapasztaltam meg. Édesanyám 2021-ben súlyosan megbetegedett, majd néhány hónap leforgása alatt itt hagyott bennünket. Leépülése, majd halála borzasztóan megviselt, nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is, teljes személyemet átjárta a gyász, az elveszettség érzése. A következő hónapokban tettem a dolgom, végeztem a feladataimat, próbáltam édesapámat is támogatni, miközben gyötört a szomorúság, a gyökérnélküliség, az egyedüllét érzése. Ez egy nagyon nehéz időszak volt, mert nem elég, hogy elvesztettem a legfontosabb emberi kapcsolatomat, de nem sokkal előtte nagyon csúnyán összevesztem a nevelt fiammal, ment tönkre a párkapcsolatom, egyedül fogtam építkezésbe, nőként, két gyerekkel és munka mellett műveltem a kiskertet, mivel édesapám erre már képtelen volt. Nem lepődtem meg, hogy bokaszalag-szakadásom lett és gerincsérvet diagnosztizáltak nálam. Olyan volt, mintha kihúzták volna lábam alól a talajt és minden egyszerre omlott volna a fejemre.
Akkor néhány hónap szenvedés és önsajnálat után tudatos döntést hoztam, és tudatosan kezdtem el keresni olyan lehetőséget, tevékenységet, elfoglaltságot, amely újra vissza tud helyezni az életbe, és képes újra örömet okozni (ez lett a rajzolás és festés), majd egymás után találtak meg azok a képzési lehetőségek és kis közösségek, ahol képes voltam ezekről a témákról hallgatni, beszélni, tanulni. Ekkor nyílt meg számomra a spirituális világ, amelyről addig igazából semmilyen tudásom nem volt. Mindig olvastam, de azóta szinte csak önfejlesztő-spirituális tartalmú könyveket olvasok. Közben egyre inkább fedezem fel a képességeimet, és szerencsére valós válaszokat is találok a kérdéseimre.
Végre meggyőződéssel tudok bízni a lélek halhatatlanságában, az újjászületés lehetőségében, a másvilági segítőinkben, az emberi létezés céljában és értelmében, a lélekfeladatainkban, a fejlődés szükségességében és a halál szerepében. Számomra (jelenleg) a legfőbb igazság és mindennek a végső értelme, amely a Neale Donald Walsh által közvetített tanításban is megjelenik[3] – a minden EGY. Mind egyek vagyunk, nem vagyunk különállók. Mind egy nagyobb egésznek, az EGY-nek vagyunk a részei, és halálunkkal visszatérünk az EGYségbe. De egyúttal mindannyiunkban ugyancsak benne van ez az EGYség. Wilber ezt holonoknak nevezi, azaz részegésznek. Mely szerint az ember is holon, egyszerre része egy nagyobb rendszernek, és egyszerre egy egész, amely részekből áll. Ha ezt mindenki megértené, nem lenne annyi gonoszság, szörnyűség és agresszió a Földön.
Ezen tanulmányok, új ismeretek és rácsodálkozások révén édesanyám halálában is megnyugvást tudtam találni. Azt már a betegsége idején is éreztem és megértettem, hogy ő búcsúzik az életétől és készül itthagyni ezt a földi létet. Próbáltam magunkat erre felkészíteni, mégis összetörtem. Hiába értettem meg tehát az értelmemmel, nem tudtam valójában szívből elfogadni ezt addig, amíg nem kerültem a spirituális fejlettség bizonyos fokára.
Az ember szabadságra ítéltetett lény, választások sorában valósítja meg önmagát. Egyedül kell döntenie, s a döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania. Tulajdonképpen a betegség is egy választás, egy döntés, amely a korábbi választásainak a következménye. S így a gyógyulás is egy választás, önmaga választása, hogy élni akar és egészséges lenni. A halál pedig a végső választás, amikor az ember elengedi a testi létet és a lelki életet, az EGYségbe való visszatérést választja.
Édesapám 2023. év elején lett súlyos beteg, majd hasonló lefolyású állapotromlást követően néhány hónap után elhunyt. Bár nyilván ez is nagyon megviselt, mély szomorúsággal töltött el, azonban fel tudtam fogni az értelmét, és könnyebben el tudtam fogadni annak bekövetkezését. Az ugyanis mindvégig világos volt előttem, hogy ez tulajdonképpen az ő választása volt. Édesanyám halálát ugyanis képtelen volt elfogadni, folyamatosan csak búslakodott, semmilyen örömöt nem akart már találni az életében. Így tulajdonképpen magának kérte csaknem ugyanazt a betegséget, ami a feleségét is elvitte.
Az elmúlt hetekben pedig egy nagyon jó barátunkat veszítettük el, hihetetlenül rövid idő alatt. Ebben a döbbenet számomra leginkább az volt, hogy milyen hamar lemondott az életéről, holott csak az ötvenes éveiben járt. Neki ez volt a választása, és hiába akartunk rajta segíteni, nem tudtunk.
Szintén a Beszélgetések Istennel c. műben hangzik el: „Az igazi mesterek az élettel törődnek, nem a megélhetéssel. Oly kevés az időtök. Hogy tehettek egy pillanatig is olyasmit a megélhetésért, amit nem szerettek? Ez nem megélhetés, ez halál.”
Az ember számára szerintem az a fontos, hogy tudatosan éljen, az élete tartalmas, örömteli, szeretetteljes legyen, s egy hosszú, boldog élet végén a halál sem döbbenetként, hanem megnyugvásként érkezik majd.
M. Ágnes
2024. december
[1] Steinmüller Csilla Magdolna, in: Pszichológia modul 16. lecke, Omniverzum Szabadegyetem ÉletÚt és LélekÚt tanácsadó kéépzés
[2] Yalom: Szemben a nappal – köszönet az online könyvismertetőért!
[3] Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel
Ha megérintett ez a kis történet olvass tovább. Itt kérheted 3 részes ingyenes “Spiri-mini-tréningünket” amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.
ITT Kérheted INGYENES mini tréningünket >>>
KÉPZÉSEK
Szolgáltatásaink
Személyes képzéseink
Ismerd meg az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit, válassz személyes képzéseink közül.
Távoktatás képzéseink
Otthonodból, saját időbeosztásod szerint is elvégezheted az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit.
Online tanfolyamok
Rövidebb, online kurzusainkon egy-egy spirituális részterületet sajátíthatsz el, akár otthonodból.
