Krisna, az özvegyasszony és a tehene

A napjaim szellemi inspirációval telnek. Most a Mahabharata és a Bhagavad Gíta van a középpontban.
Igyekszem elolvasni minél több Bhagavad Gítáról szóló könyvet.

Járom a saját Szellemi Utam, azonban inspirációra – az Égi Irányítómtól – mindig szükségem van. És most ezen könyveken keresztül érnek el hozzám az újabb és újabb “aha” élmények.

Többször jártam Indiában. Közel áll szívemhez az a világ. (Azt is tudom miért, erről is fogok írni majd legközelebb.)

Olvastam egy történetet, mely napok óta forog bennem. Most itt is megosztom:

„Micsoda? Az egyetlen megélhetési forrása! Csak a tehene van, semmi más. A tehén nélkül hogyan élhetne a földön?”

Krisna így válaszolt: „Nem értesz engem. Ő mindig a tehénre gondol. A tehenet etetni kell, meg kell fejni, le kell mosni és így tovább. Azt akarom, hogy csak rám gondoljon, és ha tehén már nem lesz, akkor huszonnégy órán át mindig rám fog gondolni.

Aztán hamarosan eljön az idő, hogy elvigyem őt ebből a világból, és néhány év múlva egy jobb és kielégítőbb megtestesülést fogok adni neki. Amikor már nem lesz senkije a földön, még a tehén sem, akkor megpróbálja majd minden idejét, éjjel-nappal azzal tölteni, hogy nekem szenteli magát. Különben így a földön fog időzni, és állandóan a tehénre fog gondolni, nem pedig rám.

Lám Sri Krisna útjai kifürkészhetetlenek.[1]

Az özvegyasszony tehene

Krisztus urunk a Földön jártában-keltében, Szent Péterrel egy szegény özvegyasszonyhoz tért be szállásra.

Ennek a szegény özvegyasszonynak egyebe sem volt, csak egy tehene. Hanem azért jó szívvel fogadta a vándorokat, adott nekik puha kenyeret, jó meleg tejet vacsorára.
Volt a szegény asszonynak egy kicsi fiacskája is. De ezt úgy szerette, úgy kényeztette, becézgette, hogy királyfinak sem lehetett volna jobb dolga, mint ennek a fiúcskának.

Reggel továbbmegy Krisztus urunk Szent Péterrel, megköszöni a szegény özvegyasszonynak a vacsorát, a szállást, s mikor a falu határára érnek, azt mondja Szent Péternek: – Hát hiszed-e, Péter, hogy amelyik özvegyasszonynál az éjjel háltunk, annak a tehenét éppen most szaggatták szét a farkasok? – Ó, uram – mondotta Péter -, hát azt hogy tudod megengedni, hiszen ennek a szegény özvegyasszonynak egyebe sem volt, s mégis olyan jó szívvel adott nekünk vacsorát s szállást!

Mondotta Krisztus: – Igaz, Péter, igaz, de az az özvegyasszony kényezteti, becézgeti a fiát, azt hiszi, míg a világ, kényesen tarthatja, nevelheti annak az egy tehénnek a tejéből. Dolog nélkül nőne fel a gyermek, s hitvány, tekergő, tolvaj lenne belőle. De csak ne tudja az anyja kényesen nevelni, bezzeg megfogja a dolog végét, s meglásd, derék ember lesz még abból a fiúból.

Ezért engedtem, Péter, hogy a szegény özvegyasszony tehenét széttépjék a farkasok.[2]

[1] in.: Sri Chinmoy: Kommentárok a Bhagavad Gítához., 159. oldal

[2] in.: Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág 2. kötet; nepmese.hu