21 lépéses Önismereti Tréning * 1. lépés
Üdvözöllek!
Néhány nappal ezelőtt feliratkoztál a 21 lépéses Önismereti kihívás programunkra, melynek célja, hogy közelebb kerüljünk a fizikai világhoz, valóban cselekedjünk, alkossunk és mindezek mellett mélyebben megismerjük önmagunkat.
3 nappal ezelőtti levelünkben leírtuk, hogy milyen eszközöket érdemes beszerezni a programhoz, valamint a mindennapi rendszeres esti feladatokat is megosztottuk veled. Csak, hogy biztos legyél benne, hogy minden megvan, a szükséges eszközök:
– 1 üres füzet (amiben már benne van a szerződés önmagaddal és a saját céljaid a programmal)
– egy A3 vagy A4-es famentes vázlatfüzet vagy rajzlap,
– egy színesceruza készlet,
– egy vízfesték készlet.
1. lépés – A kezdetek
Bármit is indítunk el, érdemes mindig rátekinteni önmagunkra, az életünkre, hogy hol is tartunk most, az indulás pillanatában. Emellett érdemes elhatározásokat tenni, célokat kijelölni, hogy a mostani helyzetünkből hova szeretnénk eljutni. Most vagyunk a Rajtnál, és meghatározzuk, hogy mi legyen a Cél.
Bár 3 nappal ezelőtt leírtuk már a programmal kapcsolatos céljainkat, most egy kicsit tágabb önvizsgálatot tartunk majd. Mindehhez a füzetre és íróeszközre lesz szükséged.
A feladat elvégzésére szánj elegendő időt, teremts magadnak kellemes, inspiráló légkört. Ha gondolod, adhatsz magadnak egy nap elmélkedést is az önmegfigyelésre, a töprengésre, hogy ténylegesen olyan célokat írj le, amelyekért szeretnél is tenni.
A nap feladata: Számvetés és célok kijelölése
És ezt hogyan is tedd: Nézd meg, hol vagy most. Vizsgáld meg életedet minden szinten, minden életterületen (például: Család, magánélet; Munka, egyetem, hivatás; Életkörülmények; Barátok, közösség; Pihenés, kikapcsolódás, alkotás; Fizikai, testi terület; Érzelmi terület; Mentális terület; Önismereti terület; Önismeret; Pénzügyek; Tervek). Néhány segítő kérdés, amire érdemes válaszolni:
– Hol vagyok most az életemben, és hova szeretnék eljutni?
– Mik azok a dolgok, amelyek jelen vannak az életemben, és szeretném is, hogy legyenek? – Ezek kapcsán mit tudok vagy kell tennem azért, hogy meg is maradjanak?
– Mik azok a dolgok, amelyek nincsenek az életemben jelenleg, de szeretném, ha lennének? – Mit tehetek én azért, hogy ezek megjelenjenek az életemben? Hogy függhet a megvalósulás csak tőlem?
– Őszintén vizsgáld meg, hogy mi az, amire úgy igazán szükséged van az életedben? Ez lehet olyan, amivel már rendelkezel, és olyan, ami még nincs a birtokodban. Ha leírtad ezeket, akkor vizsgáld meg, hogy hogyan tudod Te magad erősíteni vagy életedbe hozni mindazt, amire szükséged van?
Írd le ezeket, és mindegyikhez írd oda, hogy jövő ilyenkor az adott dolog hogy legyen jelen az életedben. Vagyis a leírtak kapcsán mit szeretnél, mi legyen 1 év múlva?
Mindennapos esti gyakorlatok:
1. Foglald össze magadnak néhány mondatban, hogy mit kaptál az adott naptól.
Írd le, mit éltél át aznap, milyen tapasztalatokkal, felismerésekkel gazdagodtál a feladat által. Ha volt olyan meglátásod, ami egy elhatározássá, döntéssé alakult, írd le azt is. Ez Neked fontos, hiszen sokszor az egonk hajlamos elfeledtetni velünk a felismeréseket. De ha leírjuk, hónapok múlva is emlékezni fogunk rá.
2. Írj le 5 dolgot, amiért hálás vagy.
Fontos, hogy amit egyszer már leírtál, azt többet nem írhatod le! Ez a szabály segít, hogy egyre több és több értékes dolgot fedezzünk fel az életünkben. Ne csalj, magadnak adsz azzal, ha megtanulod értékelni az életed minden építőelemét és mozzanatát.
Ezt a két gyakorlatot minden nap végezd el lefekvés előtt. Akár azt is lehet, hogy már az ágyban fekve írod össze ezeket, ezzel is tudatosan lezárva a napot.
Időt adsz önmagadnak, fejlődésednek. Hidd el, bár 21 lépés kevésnek tűnik, mégis nagy utat lehet tenni önmagunk fejlesztésében ez idő alatt.
Mindezek után, ha van még időd és erőd, akkor válassz ki egy célt, és fess vagy rajzolj egy képet róla, amikor már megvalósult. Fontos, hogy a képen Te magad legyél, amint a célt eléred!
Jó munkát kívánunk, és lefekvés előtt még végezd el az esti gyakorlatokat!
Tartsd észben: már csak 20 lépésen keresztül kisérünk a tudatos fejlődésben!
KÉPZÉSEK
Szolgáltatásaink
Személyes képzéseink
Ismerd meg az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit, válassz személyes képzéseink közül.
Távoktatás képzéseink
Otthonodból, saját időbeosztásod szerint is elvégezheted az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit.
Online tanfolyamok
Rövidebb, online kurzusainkon egy-egy spirituális részterületet sajátíthatsz el, kényelmesen, otthonodból.