Fitos-György Éva
Spirituális Lélekgyógyász, Metamorf masszőr
Fitos-György Évának hívnak, Budapesten tevékenykedem.
Spiritális Lélekgyógyász, Metamorf masszőr
Hogy ki is vagyok én? Egy lélek, aki járja a tapasztalás útját, itt a földi iskolában, ahogyan mások is.
Utam 2019-ben az Omniverzum Szabadegyetemhez vezetett, ahol egy 3 éves képzéssel Spirituális Lélekgyógyász végzettséget szereztem.
A tanulmányaim során gyakorolt önismereti munkával, rátaláltam életfeladatomra, melyért őszintén hálás vagyok. Mára már tudom, hogy segítő és hírnők vagyok azok számára, akik bizalmat adnak nekem. Hiszem, hogy a nehézségek valójában a segítőink, melyek rávezethetnek az önismereti útra, annak érdekében, hogy az életünk kiteljesedhessen, jobban megértsük önnön működésünket, kapcsolatainkat.
Véleményem szerint spirituálisnak lenni, azt jelenti, hogy holisztikusan, összefüggéseiben szemléljük a világot és benne az embert, ismerjük és elfogadjuk az univerzum törvényeit, az ok-okozati összefüggéseket. A szellem-lélek-test hármasságába vetett hit, a segítői szándék, az ítéletmentesség és a fejlődésre való igény, valamint képesség az alapja egy spirituális lélekgyógyász tevékenységének.
Tanulmányokat folytattam továbbá önismeret, lélekébredés és tudatosság témakörében, a Kristályfény Elysium Központ konzulens és mentor képzésén, valamint metamorf masszázs tanfolyamot végeztem a Medicenter Egészség Centrumnál.
.
Keress bátran
-
- önismereti igény,
- átmeneti krízishelyzet,
- életközépválság,
- kapcsolati – párkapcsolati nehézség,
- betegség, veszteség,
- megrekedt élethelyzet,
- egzisztenciális válság esetén,
-
- valamint ha változtatni szeretnél, csak nem tudod, hogyan kezdj neki, vagy ha épp arra van szükséged, hogy valaki értő figyelemmel, ítéletmentesen, biztonságos teret nyújtva meghallgasson.
Én pedig elkísérlek egy csodálatos utazásra önmagad felé, ahol végig fogom a kezed, azonban fontos, hogy a lépéseket neked szükséges megtenned.
Szolgáltatásaim: egyéni és kis csoportos beszélgetések, foglalkozások különböző eszközök és módszerek alkalmazásával. Például segítő beszélgetések vers és dalszövegekkel, saját verseimmel, rajzterápiás illetve művészetterápiás módszerek, Tarot kártya, Csillagmag kártya, családenergetikai vagy párkapcsolati Egymás kártya, Bach-virág kártya használata, számmisztika. Az eszközöket intuitív ráhangolódással, belső sugallat alapján választom ki.
Spirituális Lélekgyógyászként az írásaim és a csoportos programjaim a Facebookon, a CsillagMag Lélekkuckó – Évivel oldalamon olvashatóak.
Tanácsadói módszereim:
» Egyéni konzultáció ~ Gyógyító beszélgetés
» Csoportos Önismereti foglalkozás
Keress bátran! Szeretettel Várlak!
Ez vagyok
Vagyok, aki vagyok.
Én ez mind vagyok.
Isten piciny magja.
Ég és Föld hídja.
Gyógyítója Léleknek.
Kísérője embernek.
Lélek szabad hangja.
Univerzum hírhozója.
Békességet elhozó.
Szeretetet árasztó.
Fény küldötte világnak.
Harcosa szívtudatosságnak.
Egy másik Te vagyok.
És picit ember is vagyok.
Fitos-György Éva
Spirituális Lélekgyógyász
vissza a TANÁCSADÓINK oldalra >>>
KÉPZÉSEK
Tanácsadó képzéseink
Hiteles tanácsadó az lehet, aki maga is állandóan doglozik önmagán, fejlődik, és a tudását is állandóan bővíti, mélyíti és tökéletesíti.
Spirituális Lélekgyógyász képzés
A Spirituális Lélekgyógyász segít az embernek közelebb kerülni lelkéhez és teljesebb életet élni.
ÉletÚt és LélekÚt tanácsadó
Két éves képzés, mely során a tanácsadás magas szintjét sajátítja el a hallgató.
Önismereti tancsadó képzés
1,5 éves képzés, mely az önismeret és a lélekismeret témákban ad átfogó tudást.