És a mese végig vezet az emberi létezésen, hogy bármi történjék is az emberrel, mindig megmarad belőle valami, ami állandó és sérthetetlen, mondjuk úgy „halhatatlan”. De ez csak úgy érhető el, ha mindig felveszi az adott közeg állapotát, belesimul az új matériába.

A szimbolikája is gyönyörű, mindig valami fényes dolognak marad meg, a lány beesik a kútba aranyhal lesz, az aranyhalról lehull a pikkely és földbe kerül, melyből gyémánt körtefa nő, a körtefát kivágják, összehasogatják, megégetik, de egy világító kicsi faforgács megmarad belőle, ami lámpaként világít a szegény ember házában.

Valamivé mindig teremtődött, mert a létezése a ragyogáson múlik, amit minden körülmény ellenére meg kell őrizzen.

Benne vannak az elemek, a föld, a víz, a tűz. A fent, lent.

Már maga a tojás, egy csodálatos szimbólum és amikor feltöri a királyfi, vizet kér a lány, mert különben meghal. Mintha valami tisztuláson kellene átesnie a teremtődés után, akár a keresztség, Krisztusi minőség felvétele, az új életre születés Krisztusban.

Mindannyian így indulunk útnak „anyaszült meztelenül”. A földi „ruhánkat”, kérgeket, tapasztalatok fogják megszőni. És amit te is Csilla mindig mondasz, hogy ha megjelenik az egyik pólus, megjelenik a másik is. A szép lány és a csúnya lány.

Azonban nekem van még olyan mondanivalója is a mesének, hogy a lány egyből felmászott a fára – vajon megtehette ezt ilyen hamar? Nem azért kellett leessen a kútba, hogy megtapasztalja a fejlődés útját? És amikor ez megtörténik, akkor válik láthatóvá a létezés értelme: „Semmi ne légy, csak az, ami voltál!” – amivé teremtődtél.  A lánnyá, aki az új király felesége lesz.

Még fokozza a mese a mai estén szintén elhangzottakat. Ad tudásátadást. Mesélés útján, saját történeteink, megéléseink, tapasztalataink átadása útján.

Számomra csodálatos ez a mese és a legszebb benne, hogy magyar népmese. Teremtődés – létezés – örök ragyogás hármassága.

 Most ennyi jut eszembe, a derék Jankóról majd akkor később írok.

 Puszi és ölelés,

 Erzsó