A diákoknak vannak beadandó feladatai, s ilyen az egzisztenciális pszichológia dolgozat is.
Olyan csodás írások és gondolatok születnek, melyeket olvasva az az érzésem, hogy ezt meg kell osztani!
Értékek, melyek segíthetnek gondolati magokat ültetni és utat mutatni másoknak is.
Ilyenkor mindig engedélyt kérek az adott diáktól arra, hogy közzétegyem írásukat. És hálásan köszönöm, hogy igent mondanak rá!
A következő egziszteniális dolgozat Balogh Mariann írása, aki távoktatásban tanulja a Számmisztika konzulens képzést.
GRATULÁLOK, GRATULÁLUNK a fejlődéshez és a munkához!
Mariann beadandó írása:
Egzisztenciális pszichológia dolgozatom témájául a szabadság létkérdés felvázolását választottam.
Ennek megélése és változása bennem évekkel ezelőtt kezdődött, aminek az első lépése az ezzel való szembesülés, tudatosulás volt.
Tisztán emlékszem a pillanatra és az azt követő gondolatokra és érzésekre, amikor nagyjából 6-7 évvel ezelőtt, egy előadás felvételét nézve azt hallottam, hogy mindenki szabadon dönt, a döntés a mi felelősségünk, és mindenki a saját sorsát alakítja, az akár rossz, akár jó számára.
Döbbenetes élmény volt.
Első reakcióm a tagadás volt, eleinte nagyon nehezen fogadtam be. Aztán ahogyan telt az idő, egyre többet olvastam a témában, elmélyült bennem az érzés, hogy igen! Úgy hiszem ekkor kezdtem el az utamat járni, bár ezt akkor még csak nem is sejtettem.
Addig a pontig a racionális elme szintjén éltem. A hozott mintáim, a társadalmi elvárások, megfelelési kényszer mind-mind abba az irányba tereltek, hogy „be kell állni a sorba”, ez a feladat, mindenkinek így kell csinálni. Az utam egyértelműen ki volt jelölve, szófogadó, jó tanuló gyermek, aki végigcsinálja a tanulmányait, majd beáll a munka világába, családot alapít és boldogan él.
És ezt egy pillanatra sem kérdőjeleztem meg, tettem, amit tennem kellett, és ez annyira természetesnek tűnt akkor!
Saját döntésemnek éreztem, a saját utamként éltem meg, és élveztem is. Egészen addig, míg mindezeket elérve, valahogyan mégsem volt rendben az életem. Úgy éreztem, az nem lehet, hogy csak ennyi az élet, ami valójában nem rossz, de valahogyan mégsem igazán jó. Ekkor a válaszok keresése során bennem is megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon tényleg ennyi az élet? Dolgozni, háztatást vezetni, gyereket nevelni? Nem találtam a megfelelő válaszokat.
Vagyis most már úgy látom, hogy nem a saját válaszaimat találtam, hanem azokat, amelyeket az 5. szinten lehet találni. Éreztem, hogy ez még nem az, amit én keresek, amire én hivatott vagyok. És ami miatt a bennem megjelenő szabadság kérdését szerettem volna kibontani, az az, hogy számomra ez jelentette az indulást, ez adta meg a választ arra, hogy többek vagyunk a ránk erőltetett külső elvárások teljesítésénél. Ma úgy gondolom, hogy a szabadság azt jelenti, hogy én döntök az életem minden területén, és a nem döntés is döntés.
Nagyon sokszor teszek még mindig így, hogy nem döntök, de már tudom, hogy ez is a folyamat része, és már nem bántom magam érte.
Számomra a felelősség vállalása volt a kezdete a változásnak,
és egyben a legnagyobb kihívás az életemben a mai napig is. Az első ráébredés ijesztő volt! Szembesülni azzal, hogy az én felelősségem az, ahogyan élek, az én felelősségem, amit gondolok, érzek, és teszek az nagyon nehezen emészthető volt nekem. Időbe telt míg megértettem, elfogadtam, és integráltam.
A felelősség áthárítása erősen dolgozott bennem. Hibáztattam a külső körülményeket, a neveltetésemet, a helyzetet okoltam, amiben éltem. Nagyon gyakori szavak voltak a szótáramban a, kötelező, nem lehet mást tenni, nem tudok mást tenni kifejezések is. Mára ez sokat csökkent. Ma már például úgy fogalmazok, hogy elmegyek dolgozni, mert jelen pillanatban ez szükséges a fizikai lét fenntartásához, és nem azt mondom, hogy dolgoznom „kell”. Aprónak tűnő változtatás, nagy változásokat képes az emberben elindítani.
Ez hatással volt minden életterületemre, és sok negatívnak tűnő helyzetet már képes vagyok más nézőpontból szemlélni. És itt jut eszembe Viktor E. Frankl …és mégis mondj igent az életre című könyvében olvasott kifejezés, amit ő „végső emberi szabadságnak” nevezett, ami számomra úgy értelmezhető, hogy a szabadság az a rés, idő, lehetőség, ami a kapott inger és az arra válaszul adott reakció közt van. Egyedül itt van teljes döntési szabadságom abban, hogy hogyan reagálok. Hiszen a másik viselkedését nem tudom megváltoztatni, a körülmények sokszor adottak, nem befolyásolhatóak, de az rajtam áll, hogy ezekre milyen választ adok, hogyan élem meg, mit tudok kihozni belőle, hiszen hitem szerint minden okkal történik, mindennek a célja a tapasztalás általi fejlődésünk.
Nagyon tetszik a felelősség angol megfelelője, a responsibility, ami szó szerinti fordításban response=válasz, ability=képesség, vagyis a válaszadási képességet jelenti. Én úgy érzem, ez a mindennapjaimban már megjelenik.
A felelősség elhárítását célzó mechanizmusok közül azonban a tagadás még igen erőteljesen jelen volt az életemben. Az áldozati szerep is, a beteg szerep is megjelent, volt kire fogni a nehézségeimet, volt mivel magyarázni a rosszulléteimet.
És ami igazán meglepő, és döbbenetes, hogy a felelősség felvállalásával a tünetek elkezdtek csökkeni, a betegség feloldhatóvá vált, és az a tünet együttes azóta sem tért vissza! Ezt most értettem meg igazán, ahogyan ezeket a sorokat leírva felidézem a múltat. Mindezek ellenére, vagy inkább mindezek mellett a felelősségvállalás még ma is sokszor, sok helyzetben nehezen megy.
Néha azon kapom magam, hogy visszaengedem magam a régi, jól ismert, de negatív, visszahúzó mintákba, és külső elvárásnak felelek meg még mindig. Legjellemzőbb az autonóm viselkedés elkerülése, ami nálam a halogatásban nyilvánul meg.
Ugyanis a felelősségvállalást követően tenni kell valamit, cselekvés mellett kell elköteleződni, és motivációt, kitartást kell találni a befejezéshez. Sokszor küzdök ezzel, küzdök saját magammal. Nehezen hiszem el magamról, hogy képes vagyok rá, és meg tudom csinálni. Mindig a tökéletesre törekedtem, és mára már tudom, hogy ez csak a megfelelési kényszer miatt volt. Megfelelés egy külső elvárásnak, amit a magaménak éreztem ugyan, de mégsem volt az. Tanulnom kell és megfejlődnöm azt, hogy el tudjam fogadni, ha valami nem sikerül tökéletesen.
Nagyon megragadott a tananyagban az a gondolat, és felvetés, hogy ha azt mondjuk magunknak, hogy nem tudom, akkor helyettesítsük ezt azzal, hogy nem akarom.
Milyen meglepő, és találó is ez! Hiszen valóban én nem akarom, vagyis nem akarom eléggé, mert amit akarok, azért megteszem a szükséges lépéseket. Vagyis cselekedni kell, és ez az, ami nagyon nehezen megy nekem még a mai napig is. Beleragadok abba, hogy külső kényszer hatására teszek lépéseket, nem saját belső indíttatásból. Ennek elkerülése fontos tanulni valóm.
Ehhez kapcsolódóan jegyeztem még meg, hogy a „tanácsadónak a cselekvést kell keresnie, eljuttatni a pácienst arra a pontra ahol szabadon tud választani, és a választása mellett el tud köteleződni”. Ezt nagyon magaménak érzem, és nem csak a tanácsadásban, hanem a mindennapi életemben is erre törekszem.
Összefoglalásképpen szeretném leírni, hogy milyen változás történt bennem a tanulmányok hatására.
Egészen addig, amíg az anyagban elértem eddig a pontig, a szabadság kérdéséig, és a felelősség felvállalásáig, úgy gondoltam, hogy nálam ez rendben van. Vállalom a felelősség rám eső részét, beismerem, ha hibáztam, és változatok. Szabadon döntök az életemről, nem kötnek már a megfelelési kényszereim, azt teszem amit jónak tartok, járom az utamat. Nagy utat tettem meg az elmúlt években, rengeteg sorsfordító változáson vagyok túl, és megerősödve jöttem ki belőlük.
Most azonban látom, hogy mennyire nem így van. A dolgozat megírásához, a tananyag segítségével átgondolásra, átértékelésre érett meg a bennem a kérdés. És beismerem, hogy még van mit tennem ebben a témakörben is. Első lépésként a felelősség elhárítását segítő egyéb mechanizmusaimat csökkentem, majd a változáshoz, fejlődéshez való munkát teszem bele újra. Mert valami húz, hogy csináljam, nagyon szeretek tanulni és fejlődni. Hiszen soha nem mozdulatlan semmi. Vagy növekszik, vagy hanyatlik, de stagnálás nincsen. Így én újra, és továbbra is a növekedés mellett döntök. Nem csak elkezdeni fontos a dolgokat, hanem befejezni is, ezért felelősséget vállalok, és szem előtt tartom, hogy nem kell tökéletesnek lennem ahhoz, hogy elég jó legyek. Hálásan köszönöm ezt a lehetőséget Nektek!
Mariann
2023. november
Ha megérintett ez a kis történet olvass tovább. Itt kérheted 3 részes ingyenes “Spiri-mini-tréningünket” amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.
ITT Kérheted INGYENES mini tréningünket >>>
KÉPZÉSEK
Szolgáltatásaink
Személyes képzéseink
Ismerd meg az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit, válassz személyes képzéseink közül.
Távoktatás képzéseink
Otthonodból, saját időbeosztásod szerint is elvégezheted az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit.
Online tanfolyamok
Rövidebb, online kurzusainkon egy-egy spirituális részterületet sajátíthatsz el, akár otthonodból.
