Tini korosztály számára jógagyakorlás ~ kb. 1,5 óra hosszú órán
Kérlek írj/érdeklődj az időpont miatt.
Időpont:
Kérlek írj/érdeklődj az időpont miatt.
Tini jóga
A gyerekek és tinédzserek olyan különleges csoportját képezik a jóga gyakorlók körében, ahol mindenképpen látnunk kell azt, hogy számukra nagyon fontos, hogy egymás társaságában legyenek ezeken a foglalkozásokon, valamint nagyon fontos az is, hogy életkori sajátosságaikat, figyelmi képességeiket és lelki világuk átalakulását szem előtt tartsuk. Ezeken az órákon több időt fordítunk a relaxációra és a figyelem összpontosítására.
A tinédzser korosztály számára kiírt órák alkalmazkodnak a középiskolások napi rendjéhez, amikor iskola után, de még az esti időszak előtt tudnak eljönni ezekre az órákra, ami kifejezetten nekik lettek összeállítva. A fizikai gyakorlatok tekintetében nincs jelentős eltérés egy középhaladó óra felépítéséhez képest. Ám az a mód, ahogyan átadom számukra az információt és ahogyan megtanítom nekik a gyakorlatokat, az mindenképpen az ő érettségüknek és testi-lelki állapotuknak megfelelő módon történik.
Ebben a korban nagyon fontos, hogy segítsük a fiatalok helyes testképét, önbizalmát és önértékelését kialakítani.
Egy klasszikus órához képest több relaxációval, mentális gyakorlatokkal átszőtt gyakorlást terveztem számukra.
Várlak szeretettel:
Kováts Enikő
jógaoktató és jógaterapeuta
+36-30/266-72-66


Árak
1 alkalom: 2.900.- Ft
3 alkalmas kezdő bérlet: 7.500.- Ft
10 alkalmas bérlet: 26.500.- Ft (a bérlet 3 hónapig érvényes)

Helyszín
Omniverzum Szabadegyetem Központ
1132 Budapest, Váci út 4. II. 5.
kapukód: 80 kulcs 8080